Cserbenhagyásos gázolás után a kórházban lábadozik a szegedi kézilabdázás legendája

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.11.14. 11:55
Buday Ferenc (Fotó: MKSZ)
Még két-három hónapot vesz igénybe Buday Ferenc felépülése. A legendás szegedi kézilabdaedző szeptember elején szenvedett cserbenhagyásos balesetet, és jelenleg is kórházban van.

Súlyos, cserbenhagyásos balesetet elszenvedője volt Buday Ferenc – írta meg a delmagyar.hu. Az első Szeged–Veszprém kézilabda rangadón (szombaton ismét egymás ellen játszik a két rivális a férfi kézilabda NB I-ben) a Tisza-partiakat vezetőedzőként irányító szakember a klub honlapján adott interjújában elmondta: a szeptember 3-án bekövetkezett baleset utáni felépülése még legalább két-három hónapot vesz igénybe.

„A lábamon a seb szépen gyógyul, szerencsére nem kellett amputálni, a koponya- és arccsonttörésem is javul. Néha azért elbizonytalanodom, mert volt olyan nap, amikor már másfél kilométert sétáltam, jól éreztem magam, de sajnos sokszor előfordul, hogy szédülök, nem vagyok jól. Komoly agyrázkódást szenvedtem, nem emlékszem sok mindenre, csak arra, hogy elüt az autó, és kapok egy nagy ütést. De most nagyon örülök annak, hogy beszélgethetünk, ez mindig feldob, főleg, ha szegedi kézilabdáról van szó” – mondta el állapotáról a Szeged honlapjának Buday Ferenc.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Európai ifjúsági kézilabdaliga: Veszprém–Szeged a továbbjutásért

Kézilabda
6 órája

Tobias Thulin: Ha így folytatjuk, fényes jövő vár ránk

Kézilabda
18 órája

A padlóról a felső polcra – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.04.14. 23:06

Imre Bence: Megérdemeltük a kupagyőzelmet

Kézilabda
2025.04.14. 20:02

A Veszprém csak futott az eredmény után, a Szegedé a Magyar Kupa

Kézilabda
2025.04.13. 21:15

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

A Szeged kapufákat, a Szentlőrinc gólokat lőtt

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:50

Jön a 24. Veszprém–Szeged kupadöntő! Ezek dönthetnek a két csapat között

Kézilabda
2025.04.13. 10:23
Ezek is érdekelhetik