Szemerey Zsófi: Ott mutattam meg, mit tudok, ahol jelenleg nem kapok sok lehetőséget

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.25. 10:00
Fotó: Nagy Gábor, archív
Mint ismert, a magyar női kézilabda-válogatott 30–27-re nyert Franciaország ellen a csütörtöki felkészülési mérkőzésen.A klubszinten a Metz színeiben védő kapus az M4 Sportnak nyilatkozott a meccsről.

„Óriási örömöt érzek – fogalmazott Szemerey Zsófi. – Az igazat megvallva szerintem az elmúlt öt hétben nem játszottam ennyit, mint most. Nagyon örülök, hogy sikerült megmutatnom, ráadásul pont ebben az országban, amelyben jelenleg nem kapok annyi lehetőséget. Remélem, ez jó válasz volt, köszönöm a lányoknak, mert nagyon sok pozitívumot kaptam tőlük és nagyon biztattak.”

A rutinos kapus kiemelte, hogy a korábban kevesebbet játszó játékosok is felnőttek a feladathoz, s ez sokat jelent a jövőre nézve.

„Óriási pozitívum, hogy Franciaországban végig vezetve tudtunk meccset nyerni. Nagyon örülök, hogy akik ezúttal több lehetőséget kaptak, meg tudták mutatni, hogy nemhiába vannak itt, remélem, hogy ez még jobban erősít a csapaton és nem csak egy sorunk tud lenni, ez nagyon fontos. Most, a francia meccsen is olyan tempót diktált az ellenfél, amelyben elfáradtunk, jöttek is egyből a hibák” – mondta Szemerey.

NŐI KÉZILABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Franciaország–Magyarország 27–30 (12–15)
Toulon. V: Weijmans, Wolbertus (hollandok)
FRANCIAORSZÁG: Glauser – Toublanc 1, Sercien-Ugolin 2, Bouktit 5 (1), O. Kanor 7, Horacek 1, C. Lassource 2. Csere: André (kapus), Grandveau 2, D. Lassource 1, Mairot, Dupuis 1, Coatanea 3, Ondono, Zaadi 2, Granier. Szövetségi kapitány: Sébastien Gardillou
MAGYARORSZÁG: Szemerey – Faluvégi D. 5, Papp N. 2, Vámos P. 6, Füzi-Tóvizi 1, Kuczora 4 (1), Szöllősi-Schatzl. Csere: Simon P. 3 (1), Bordás, Kácsor 1, Márton G. 4, Grosch 2, Juhász Gréta 2, Pásztor N. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 7. perc: 0–2. 11. p.: 2–5. 17. p.: 7–9. 25. p.: 8–14. 35. p.: 15–17. 43. p.: 19–22. 48. p.: 21–25. 51. p.: 24–26. 55. p.: 24–28. 57. p.: 27–28
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 4/2

 

Legfrissebb hírek

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32

A törökökkel kezd a magyar női kézilabda-válogatott az új formátumú Eurokupában

Kézilabda
2025.03.18. 18:41

A dánokkal, a csehekkel és a törökökkel egy csoportban a magyar válogatott az új formátumú kézilabda Ek-ban

Kézilabda
2025.03.11. 12:08

Simon Petra szeretne Bajnokok Ligáját nyerni, és a válogatottal is aranyéremre hajt

Kézilabda
2025.03.10. 19:07

Faragó Lea: Leírhatatlan érzés, hogy a testvéremmel mutatkozhattam be a válogatottban

Kézilabda
2025.03.10. 10:24

Szmolek Apollónia végigmosolyogta a kéziválogatottnál töltött hetet

Kézilabda
2025.03.09. 08:40

Golovin Vlagyimir: Vannak olyanok, akikre továbbra is figyelnünk kell

Kézilabda
2025.03.08. 18:09

Az ukránokat fogadja a megfiatalított magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2025.03.08. 11:09
Ezek is érdekelhetik