Svéd válogatott kézilabdázót igazolt a Győri Audi ETO

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 18:25
Anna Lagerquist (Fotó: Győri Audi ETO KC)
Svéd játékossal erősített a Győri Audi ETO KC: a zöld-fehérek egy plusz egy évre szóló szerződést kötöttek a védőjátékáról híres beállóval, Anna Lagerquisttel – tudtuk meg kedden a kézilabdaklub hivatalos honlapjáról.

A 30 éves Anna Lagerquist a svéd válogatott oszlopos tagja, aktív részese volt nemzeti csapata negyedik helyezésében a tokiói olimpián, illetve a 2023-as női kézilabda világbajnokságon. Pályafutását a svéd Lugiban kezdte, majd a dán Nyköbing, az orosz Rosztov, 2022-tól pedig a francia Nantes játékosa volt.

„Nagyon boldog vagyok, hogy az Audi ETO játékosa lehetek – idézi a klubhonlap Anna Lagerquistet. – Nem voltak egyszerű heteim nyár végén, hiszen sérülten tudtam meg a klubom megszűnését, de nem pánikoltam, inkább hagytam időt magamnak, hogy az új lehetőségek megtaláljanak. Ellenfélként jól ismertem a klubot, tudom, hogy a győri csapat az egyik legjobb a világon, nagy célokat tűznek ki a keret számára. Nagyon várom a munkát már a lányokkal, többjüket is jól ismerem. Idén februárban szakadt el a keresztszalag a bal térdemben, azóta a rehabilitáció a tervezettek szerint, jól zajlott.”

„A Nantes nyár végi csődje után nyílt lehetőség a megszerzésére, nekünk pedig pont az ő karakterére volt szükségünk. Jelenleg sérülésből lábadozik épp, de nem is azért érkezik, mert most azonnal szükség lenne rá. A rehabilitációja végső lépéseit Győrben végzi el, és a szezon második felében térhet majd vissza a pályára” – tette hozzá Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. ügyvezetője.

 

Legfrissebb hírek

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Három magyar csapattal kezdődik a női kézilabda Bajnokok Ligája

Kézilabda
2025.09.06. 09:15

Női kézi NB I: bő tíz percig bírta a Budaörs az Esztergom tempóját

Kézilabda
2025.09.05. 19:27

Kettészakadni látszik a mezőny a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.05. 11:24

Gyermeket vár a Győr női kézilabdacsapatának eddigi kapitánya

Kézilabda
2025.09.04. 16:14

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22
Ezek is érdekelhetik