Női kézilabda NB I: Háfra Noémi a Vácban folytatja – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.08. 10:27
Fotó: Váci NKSE
A női kézilabda NB I-ben szereplő Váci NKSE kedden a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Háfra Noémit.

A magyar válogatott Háfra Noémi hazatér, és a Vácban folytatja a pályafutását. A balátlövő legutóbb a HB Ludwigsburg játékosa volt, saját karrierje és a több játékperc érdekében azonban a távozását kérte, így közös megegyezéssel hazatér Németországból – olvasható a váciak hivatalos honlapján.

„A kialakult helyzet miatt a legfontosabb célunk az, hogy Noni fizikai és mentális állapota a lehető legmagasabb szintre kerüljön vissza, ezért klubunk és a játékos is mindent megtesz, hogy a magyar válogatott újra hosszú távon profitálhasson a tehetségéből. Az átigazolás további hátteréről egyik fél sem kíván többet hozzátenni, Noni pedig reményeink szerint minden kérdésre válaszolni fog a teljesítményével a pályán” – írták.

„Nagyon nehéz döntés volt, de ahhoz, hogy több játéklehetőséget kapjak, el kell hagynom a csapatot. Szeretnék köszönetet mondani a HBL-szurkolóknak is. Nagy élmény volt ennél a sikeres klubnál játszani” – idézte a magyar kézilabdázót a Ludwigsburg hivatalos honlapja.

„A klub ezzel válaszol Noémi több játékidőre vonatkozó kívánságára, amit jelenleg nem kap meg nálunk. Nagyon sok játékosunk van, és valamennyien magas szinten teljesítenek, ezért is állapodtunk meg a szerződés felbontásáról” – mondta Jakob Vestergaard, a HBL vezetőedzője.

„A HB Ludwigsburg ezúton is köszöni Háfra Noémi elkötelezettségét, és további sok sikert kíván neki” – zárul a német klub hivatalos közleménye.

Mint ismert, a 26 éves játékos 2021-ben került a Győri Audi ETO KC-hez, de kevés játéklehetőséget kapott, így a következő idényt már kölcsönben a dán Odensénél kezdte, ám súlyos térdsérülést szenvedett és kilenc hónapos kihagyás várt rá. Közben a győriek bejelentették, hogy a 2023–2024-es idényt a montenegrói Buducsnoszt Podgoricában tölti majd kölcsönben, azonban miután felépült a sérüléséből, itt sem kapott sok játéklehetőséget. Ezt követően került a német HB Ludwigsburghoz, ahol ugyancsak nem tudta magát beverekedni a csapatba – ezért is állapodtak meg a felek a szerződés felbontásában. 

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: a Metz legyőzésével lett tornagyőztes a Győr

Kézilabda
3 órája

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
Tegnap, 22:28

Női kézilabda: az idény végén visszavonul Planéta Szimonetta

Kézilabda
2025.08.22. 09:13

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
2025.08.21. 08:10

Újabb klasszis érkezett Vámosékhoz a Ludwigsburgból

Kézilabda
2025.08.19. 15:32

NŐI KÉZILABDA NB I, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.14. 13:21

Három héten belül eldől Faluvégi Dorottya sorsa Ludwigsburgban

Kézilabda
2025.08.14. 11:17

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24
Ezek is érdekelhetik