Európai kézilabdaligák: Imre Bence tíz gólt lőtt a Bundesligában

Vágólapra másolva!
2024.10.05. 23:48
Imre Bence (balra) volt a THW Kiel egyik legjobbja (Fotó: thw-handball.de)
A válogatott Imre Bence tíz góllal járult hozzá a THW Kiel 29–24-es hazai győzelméhez a TVB Stuttgart ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján.

A Bundesliga honlapja szerint az olimpikon jobbszélső, Imre Bence 11 kísérletből szerezte tíz találatát. Csapata két vereség mellett harmadszor győzött a mostani szezonban.

Hanusz Egon három góllal segítette a Benficát, amely házigazdaként 44–30-ra verte meg a Dom Fuas csapatát a portugál élvonalban. A lisszaboniak öt sikerrel és két vereséggel állnak a tabellán.

Lukács Péter egy gólt lőtt és öt gólpasszt adott az Elverumban, amely otthon 30–28-ra megnyerte a Kolstad HB elleni rangadót a norvég bajnokságban. Az Elverum legutóbb tavaly májusban nyert rendes játékidőben a Kolstad ellen, pedig azóta a mostani volt a kilencedik találkozójuk.

Fekete Dániel négy góllal, Miklós Gergő hét védéssel és egy találattal vette ki részét a Riihimäen Cocks 45–30-as sikeréből a Helsingin IFK otthonában a finn bajnokságban, amelyben így két vereség mellett másodszor nyert.

Jánosi Tamás három góllal zárt a spanyol élvonalbeli Ángel Ximénez Puente Genil együttesében, amely 32–32-es döntetlent játszott a Viveros Herol BM Nava otthonában.

Vámos Petra két góllal, Szemerey Zsófia három védéssel vette ki részét a francia Metz HB 35–31-es hazai sikeréből a horvát Podravka Koprivnica ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati játéknapján. A Metz három győzelemmel és egy döntetlennel áll a ferencvárosi érdekeltségű csoportban.

A női Európa-liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén Debre Viktor vezetőedző csapata, a Dunaszerdahely 28–26-ra kikapott a román SCM Ramnicu Valcea otthonában. Sári Barbara négy, Kovács Noémi két gólt lőtt, Magera Noémi hat védéssel zárt a vendégeknél. A visszavágót jövő vasárnap játsszák, a párharc továbbjutójára a Debrecen vár a második fordulóban.

Papp Nikoletta egy, Pál Tamara három találattal zárt az SCM Gloria Buzau együttesében, amely 29–25-re kikapott az SCM Universitatea Craiova otthonában a román bajnokságban, így egy győzelem mellett negyedszer veszített.

Woth Péter vezetőedző csapata, a címvédő TuS Metzingen otthon 34–27-re nyert a másodosztályú SV Union Halle-Neustadt ellen a Német Kupa nyolcaddöntőjében. A hazaiaknál Woth Viktória egy, a vendégeknél Pénzes Laura két gólt lőtt, utóbbi csapattársának, Suba Sárának hét védése volt.

Ugyancsak negyeddöntőbe jutott a BSV Sachsen Zwickau, amely 30–23-ra nyert a másodosztályú Füchse Berlin otthonában. Szabó Laura hét, Kajdon Blanka négy találattal járult hozzá a sikerhez.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik