Esélyt kapott a fiatal generáció is a bizonyításra – edzésben a férfi kéziválogatott

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2024.10.01. 21:39
Chema Rodríguez, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya négynapos összetartást vezényel Telkiben, ahol ezúttal kevés ismerős arccal találkozhattunk, a spanyol tréner ugyanis úgy döntött, lehetőséget ad a fiataloknak is.

RENGETEG AZ ÚJ ARC a magyar férfi kézilabda-válogatott olimpia utáni első összetartásán Telkiben. Chema Rodríguez szövetségi kapitány olyat tett, amit soha, a háttérország, azaz a legfiatalabb, a felnőtt nemzeti csapatnál már számításba jöhető generáció felé fordult. Nemcsak úgy, hogy egy-két játékost behívott a nagyok mellé, hanem mind a tizenkilencen a fiatal korosztályt képviselik, a 23 éves csurgói jobbátlövő, Tóth Péter a rangidős köztük, Krakovszki Bence és Ónodi-Jánoskúti Máté pedig már tapasztaltnak számít a nagyok között is.

A spanyol tréner kifejtette, elsősorban azoknak ad lehetőséget, akik az utánpótlás-válogatottakban már bizonyítottak az elmúlt esztendőben, és pályára léptek vagy a 2023-as junior-világbajnoki ezüstérmes, vagy az idei ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes együttesben, illetve idén is tagjai a juniorkeretnek.

A négynapos edzőtáborban nem tud részt venni a szövetségi kapitány jobbkeze, a másodedző Miguel Valesco, aki a spanyol élvonalban szereplő La Rioja vezetőedzője, és mivel ez most nem hivatalos válogatott időszak, klubkötelezettségei miatt nem tudott hazánkba utazni. A helyére nem más ugrott be, mint Sótonyi László, a NEKA és a férfi junior nemzeti együttes szövetségi edzője, akinek jelenléte azért is különösen indokolt, mert ezt a fiatal generációt nála jobban senki sem ismeri.

Chema Rodríguez szándéka ezzel az összetartással kimondottan az, hogy a fiatal játékosok is tisztában legyenek azzal, hogy a válogatott szakmai stábja folyamatosan figyeli őket, számítanak rájuk. A mostani meghívó jelzés, hogy minél jobban szokják a válogatott légkörét, érezzék, hogy ők is egy nagyobb közösség tagjai, tudják kezelni a média érdeklődését.

Szakmailag az a cél, hogy az alapoktól kezdve minél jobban fel tudják építeni a fiatalokat, hogy megismerjék a válogatott alapvető taktikáját, és ha legközelebb is behívják őket az első csapathoz, pontosan tudják, mi a feladatuk.

Chema Rodríguez ugyanazt szeretné látni rajtuk is, mint egyébként minden játékoson, akit meghív az éppen aktuális világverseny előtt a magyar válogatottba: hajtson, mint az őrült, még az edzéseken is tegye ki mindenki a szívét-lelkét a pályára. És aki ebben a néhány napban ezt megteszi, joggal bízhat benne, hogy nem utoljára ölthette magára a válogatott szerelését.


KRAKOVSZKI Bence, a magyar válogatott balszélsője: – Kicsit más érzés úgy jönni a válogatotthoz, hogy majdnem rangidős vagyok, legalábbis én voltam a legtöbb összetartáson ebből a társaságból. Jó a hangulat, mindenki száz százalékot nyújt, hogy megmutassa Chemának, mit tud, de azért látom, sokan még izgulnak. A kapitány kérte is tőlem, segítsek a fiatalabbaknak, mert sok edzésen voltam már az idősebbekkel, láttam, mit hogyan csinálnak, tudom, a kapitány mit vár el tőlük, és a legjobb tudásom szerint próbálom is ezt megoldani. Igyekszem felhasználni, amit korábban megtanultam, és segíteni a többieket. Furcsa érzés, de élvezem. Bennem is van bizonyítási vágy, mintha az idősebbekkel lennék együtt, hiszen Chema itt is, ott is látja, mire vagyok képes. Szeretnék bizonyítani neki, hogy legközelebb is meghívjon az összetartásra.


A FÉRFIVÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Mikler Krisztián (NEKA), Balogh Ádám (Szeged), Várady-Szabó László (Veszprém)
Jobbszélső: Szilágyi Benjámin (Szeged). Jobbátlövők: Ónodi-Jánoskúti Máté (FTC), Tóth Péter (Csurgó), Temesvári Gábor (NEKA). Irányítók: Csörgő Kristóf (FTC), Tóth Levente (NEKA), Sztraka Dániel (PLER). Beállók: Németh Bulcsú (Szeged), Papp Tamás (Csurgó), Karai Miklós (FTC), Mészáros Máté (FTC). Balátlövők: Fazekas Máté (Győr), Balogh Dániel (Szeged), Kovács Tamás (NEKA), Gazsó Péter (NEKA). Balszélső: Krakovszki Bence (Tatabánya)

Chema Rodríguez kapitány eligazítást tart (Fotó: Dömötör Csaba)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik