A Veszprém fölényesen nyert a veretlenek rangadóján a férfi kézilabda NB I-ben

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2024.10.20. 19:27
Rodrigo Corrales nagyszerűen védett (Fotó: Török Attila, archív)
A címvédő Veszprém HC 37–22-re nyert az újonc ETO University HT otthonában a férfi kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén.

GYORSAN VILÁGOSSÁ TETTE a Veszprém HC férfi kézilabdacsapata, hogy a két pontért érkezett Győrbe, az ETO University HT otthonába, amely ezúttal a Magvassy Mihály Sportcsarnok helyett az Audi Aréna volt. Bár a tabellán hibátlanul, ugyanannyi győzelemmel (5) és ponttal (10) állt a két gárda a találkozó előtt, a vendégek gyorsan tisztázták az erőviszonyokat, keményen védekeztek, a kilencedik percben már 7–1-re vezettek, Rodrigo Corrales pedig az első hat lövésből ötöt kivédett.

A hazaiak kapkodni kezdtek, egymás után adták el a labdákat, ami után a győrieket irányító, és exszegediként nem egy Veszprém elleni csatát megélt szlovén Dean Bombac is mutatta a társainak, hogy nyugi, nem kell izgulni, csak tegyék tovább a dolgukat. Az Építők ellen jelenleg nem a két pont otthon tartása a reális cél, főleg úgy, hogy a vendégek előnye már az első félidőben tízgólos is volt, a hazaiak pedig csak a szünetig nyolc labdát adtak el.

A vendégeknél a Nedim Remili–Ludovic Fabregas kapcsolat talán még nem működött olyan jól ebben az idényben, mint most, a két francia együtt tizenegy gólt szerzett. A Veszprém végül 37–22-re nyert, és az újabb két ponttal felzárkózott a rivális Szegedhez a tabellán úgy, hogy egy bajnokival kevesebbet játszott.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
6. forduló
ETO University HT–Veszprém HC 22–37 (11–19)
Győr, 2742 néző. V: Héjja, Kónya. 
GYŐR: Bősz – NAGY M. 4, Dely 1, Vilovszki, Pieczonka, BOZSOVICS 5, Bombac 3. Csere: Pásztor I. (kapus), Laurinyecz, Lang, Vajda H. 2, Balogh Zs. 4 (2), Fazekas M., Hári 1, Mátés 1 (1), Ásványi 1. Edző: Kilvinger Bálint
VESZPRÉM: CORRALES – Vajlupau 4, REMILI 4, Cindric, FABREGAS 7, Koszorotov 4, Descat 3 (2). Csere: Jensen (kapus), Ligetvári, PESMALBEK 5, Casado 3, Elísson 3, Sandell 2, Végh B. 2, Grahovac, Janowszky. Edző: Xavier Pascual
Az eredmény alakulása. 9. perc: 1–7. 18. p.: 6–10. 23. p.: 7–16. 26. p.: 8–18. 34. p.: 26–18. 33. p.: 13–20. 37. p.: 14–25. 41. p.: 16–28. 48. p.: 20–31. 57. p.: 20–36. Kiállítások: 8, ill. 10 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Kilvinger Bálint: – Köszönöm a Veszprémnek, hogy úgy állt bele a meccsbe, ahogy kell, ami nekünk azért volt fontos, hogy megtapasztaljuk, milyen sebességgel és milyen szinten játszanak, ami nekünk remek fejlődési lehetőség volt. Igyekeztünk ezt kihasználni, mindenkit pályára küldtem, az újoncokat is. Amennyire lehetett, próbáltunk nyílt sisakkal játszani, futni velük, csak amiatt van egy kis hiányérzetem, hogy nálunk túl sok volt az önhiba, ami megbosszulta magát. Egy biztos, mindent megettünk, amire jelenleg képesek vagyunk.
Xavier Pascual: – Nagyszerű volt a győri csarnokban játszani, ráadásul egy olyan csapattal, amely remekül kezdte az idényt, és nagyon jó játékosai vannak. Ennek megfelelően álltunk hozzá a mérkőzéshez, végig nyomást gyakoroltunk a hazaiakra, a játékosaim az első perctől az utolsóig koncentráltan kézilabdáztak, tisztelték a Győrt, és büszke vagyok rájuk.
 

    
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Veszprém66232–152+8012
2. Szeged761248–193+5512
3. Győr651193–178+1510
4. FTC541159–145+148
5. Tatabánya642198–185+138
6. Balatonfüred633180–181–16
7. Csurgó6222165–174–96
8. PLER6213172–181–95
9. Komló6213158–179–215
10. NEKA624176–195–194
11. Eger624162–199–374
12. Gyöngyös6114166–180–143
13. Dabas615173–205–321
14. Budakalász66169–204–350

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik