A Győr megerősítené első helyét az Odense ellen

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.19. 11:00
Bo van Wetering (jobbra) ismerősök ellen játszhat, a nyáron ugyanis az Odensétől érkezett a győriekhez (Fotó: Dömötör Csaba)
Az ETO szombaton az Audi Arénában, a dán Odense ellen folytathatja remeklését.

Idegenben nyeretlen ellenfelet fogad szombaton az Audi Arénában a Győri Audi ETO KC, a Bajnokok Ligája csoportkörének 6. fordulójában az Odense érkezik a címvédőhöz. A dán csapat a Vipers és az Esbjerg vendégeként is vesztesen hagyta el a pályát, ezt a két együttest pedig már legyőzte otthon az ETO szeptemberben. Azonban nem szabad lebecsülni a B-csoport negyedik helyén álló ellenfelet, mivel mindhárom hazai mérkőzését megnyerte. A csapatot a norvég Ole Gustav Gjekstad irányítja, aki korábban a Larvik és a Vipers élén háromszor is megnyerte a legrangosabb nemzetközi sorozatot. Honfitársa, Thale Rushfeldt Deila az Odense egyik erőssége, az olimpiai bajnok bal­átlövő a keret legeredményesebb tagjaként 27 gólnál tart a BL-idényben.

A győriek múlt vasárnap feledtették a podgoricai pontvesztést, a Brestben elért 35–34-es győzelemnek köszönhetően vezetik a csoportot, a hét közben pedig simán győztek a bajnokságban.

„Izgalmas meccs vár ránk, jó csapatuk van a dánoknak, s mint a skandinávok általában, szeretnek nagy sebességgel játszani. Másrészről jó egyegyező játékosaik vannak, ezért fontos, hogy a védekezésünk valóban összeálljon, és így talán lerohanhatjuk őket” – mondta a győriek honlapjának a klub jobbszélsője, Bo van Wetering, aki a nyáron az Odensétől érkezett. A holland válogatott játékos három évet töltött a dán csapatnál.

Kézilabda
2024.10.18. 19:25

Elnapolták a döntést, még maradt némi ideje a Vipersnek elkerülni a csődöt

A norvég kézilabdacsapatnak eredetileg péntekig kellett volna összegyűjtenie a 25 millió norvég koronát (850 millió forint), hogy ne tűnjön el a süllyesztőben.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR 
6. FORDULÓ
B-CSOPORT
16.00: Rapid Bucuresti (román, Korsós Dorina)–Brest Bretagne HB (francia)
18.00: Győri Audi ETO KC–Odense HB (dán) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.00: Vipers Kristiansand (norvég)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
Vasárnap
16.00: HB Ludwigsburg (német)–Team Esbjerg (dán)

A B-CSOPORT ÁLLÁSAMGyDVL-KGk 
1. GYŐR541144–131+13 
2. Brest541165–142+23 
3. Esbjerg532166–152+14 
4. Odense532145–140  +5 
5. Ludwigsburg523147–146  +1 
6. Vipers5113134–141  –7 
7. Rapid Bucuresti5113147–165–18 
8. Buducsnoszt514126–157–31 

 

Legfrissebb hírek

Az ETO és az FTC a négyes döntőre is esélyes – összegzés a női kézilabda BL csoportköre után

Kézilabda
2025.02.25. 11:56

Dragana Cvijics: Az első perctől irányítottuk a mérkőzést

Kézilabda
2025.02.24. 09:43

Ismét megverte az Esbjerget a Győr, így a csoport élén végzett!

Kézilabda
2025.02.23. 17:31

Csoportdöntő előtt a címvédő Győri ETO a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2025.02.23. 07:05

Női kézilabda BL: Kácsorék kiestek, norvég csapat is jöhet a Fradinak a final fourért

Kézilabda
2025.02.23. 07:02

Hétgólos dániai győzelemmel fejezte be az FTC a női kézilabda BL csoportkörét

Kézilabda
2025.02.22. 17:29

Megvan Katrine Lunde új csapata – hivatalos

Kézilabda
2025.02.17. 11:01

Malestein hálás a klubrekordot beállító ferencvárosi csapattársainak

Kézilabda
2025.02.17. 10:33
Ezek is érdekelhetik