Női kézilabda BL: felemás napot zártak a magyaros csapatok

Vágólapra másolva!
2024.09.08. 17:44
null
Döntetlennel kezdtek a BL-ben Vámos Petráék (Fotó: Twitter/Metz Handball)
Felemás napot zártak a magyar játékost foglalkoztató csapatok a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 1. fordulójában: egyedül a Rapid Bucuresti (Korsós Dorina) tudott nyerni, a Metz (Szemerey Zsófi, Vámos Petra) döntetlenre végzett, míg a Ludwigsburg (Faluvégi Dorottya, Háfra Noémi) kikapott.

 

Az A-csoportban a Storhamar és a Metz az első perctől fogva szinte teljesen fej fej mellett haladtak, a félidő vége azonban egy kicsit jobban jött ki Vámos Petráéknak, így kétgólos előnnyel várhatták a folytatást. A fordulás után a franciák tartani is tudták a kiharcolt előnyt, ám a 45. percben ritmust a Storhamar megfordította az eredményt. Az utolsó percekben viszont a Metz is visszajött, és ha a győzelmet nem is, de egy döntetlent ki tudott harcolni. 

A vendégeknél Szemerey Zsófi 34 százalékosan védett (29 lövésből 10 védés), míg Vámos mindkét lövéséből gól lett. 

A B-csoportban két hazai siker született. Az Odense a mindössze 22 gólig jutó, új névvel induló Ludwigsburgot múlta felül. Az elmúlt idényben még Bietigheimként szereplő németeknél Faluvégi Dorottya és Háfra Noémi sem talált be.

A Rapid Bucuresti a főtámogatója elvesztése miatt légiósai nagy részétől megváló Buducsnosztot győzte le öttel, a románoknál Korsós Dorina mindhárom helyzetét gólra váltotta.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Storhamar (norvég)–Metz (francia) 29–29 (12–14)

B-CSOPORT
Odense (dán)–Ludwigsburg (német) 28–22 (13–10)
Rapid Bucuresti (román)–Buducsnoszt (montenegrói) 32–27 (15–15)

 

 

Legfrissebb hírek

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
7 órája

Fodor Csenge: Mentálisan sokat erősödtem ebben az idényben

Kézilabda
18 órája

Elek Gábor: Nem kezdünk bele a szájkaratéba, hogy reszkess Győr, meg Fradi!

Kézilabda
2025.05.28. 09:06

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21

Hat új igazolással vág neki a következő idénynek a bronzérmes esztergomi női kézilabdacsapat

Kézilabda
2025.05.27. 11:16

Hét játékos is távozik a Szombathely női kézilabdacsapatától

Kézilabda
2025.05.26. 18:40

Golovin Vlagyimir Győr–Metz döntőre tippel a női kézilabda final fourban

Kézilabda
2025.05.26. 14:01

Folytatódik a visszalépések sora a román női kézilabdában

Kézilabda
2025.05.25. 12:06
Ezek is érdekelhetik