Női kézi BL: hatgólos hátrányból állt fel a Brest, Grosék is győztek

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.21. 20:01
Coralie Lassource egy góllal járult hozzá a Brest újabb győzelméhez (Fotó: facebook.com/BBHOfficiel)
Mint ismeretes, a női kézilabda Bajnokok Ligája 3. fordulójában a Győri Audi ETO KC 27–22-re győzött a dán Vipers ellen, de további négy meccset rendeztek szombaton.


 

A Győr–Vipers (27–22) meccshez hasonlóan a B-csoportban rendezték az Odense–Buducsnoszt találkozót is, melynek az elején a hazai pályán játszó dánok 6–3-nál háromgólos előnybe kerültek. Ennél jobban azonban nem tudtak meglépni az első félidőben, elsősorban a védekezésben elkövetett hibáik miatt. A vendégek pedig 12–12-nél egy hetesből egyenlíteni tudtak, azonban a szünetig öt gólig jutó norvég Thale Rushfeldt Deila, főképp betörésből lőtt góljainak köszönhetően egy félidő után 13–12-re vezetett az Odense. A második félidő elején, 17–16-nál azonban fordított a Buducsnoszt, majd hárommal is elhúzott, de akkor az Odense produkált egy 4–0-s sorozatot, amivel visszavette a vezetést. A meccs a folytatásban is bővelkedett a fordulatokban és izgalmakban, végül 31–29-re nyert az Odense, Rushfeldt Deila kilenc góllal zárt, csakúgy mint a másik oldalon Jelena Vukcsevics. A Buducsnoszt így továbbra is nyeretlen, a dánok viszont három mérkőzés után két győzelemmel állnak a tabellán a B-csoportban. 

A csoportot továbbra is a francia Brest vezeti, miután hazai pályán, hatgólos hátrányból fordítva, az utolsó percben, hétméteresből lőtt góllal nyert az Esbjerg ellen 33–32-re. A Brest a Győrhöz hasonlóan hibátlan, de jobb a gólkülönbsége. 

A Ferencváros csoportjában, az A-csoportban a Bistrita–Ljubljana mérkőzés gólokban gazdag, szoros első félidőt hozott, aminek a végén 20–19-re vezettek a vendég szlovénok, akik a második félidőben elléptek a románoktól, és a kilenc gólt szerző, volt győri Ana Gros vezérletével 35–30-ra győztek. A Ljubljana így továbbra is hibátlan, mindhárom eddigi meccsét megnyerte. A román csapatban a magyar válogatott Kácsor Gréta két lövésig jutott, gólt nem szerzett. 

Pásztor Noémi sem szerzett gólt a CSM Bucuresti-ben, amely 29–28-ra nyert a horvát Podravka vendégeként. A bukarestiek győzelmében főszerepet játszott az utolsó hét percben három gólt is szerző, összesen hat találatig jutó Cristina Neagu.
 

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Bistrita (román)–Krim Ljubljana (szlovén) 30–35 
Podravka (horvát)–CSM Bucuresti (román) 28–29 

    
1. Ljubljana3394–78+166
2. FTC2264–46+184
3. CSM Bucuresti32187–86+14
4. Metz21157–55+23
5. Gloria Bistrita31286–89–32
6. Storhamar21157–61–41
7. Podravka Vegeta3375–86–110
8. Nyköbing2247–66–190
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA


B-CSOPORT
Odense Hb (dán)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 31–29 
Győri Audi ETO KC–Vipers Kristiansand (norvég) 27–22 
Brest Bretagne Hb (francia)–Team Esbjerg (dán) 33–32 

    
1. Brest3398–81+176
2. GYŐR3386–74+126
3. Odense32189–90–14
4. Rapid Bucuresti21162–57+53
5. Esbjerg31297–91+62
6. Vipers31279–87–81
7. Ludwigsburg2248–59–110
8. Buducsnoszt3378–98–200
A B-CSOPORT ÁLLÁSA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik