Megvan Krumbholz utódja a francia női kézilabda-válogatottnál

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.09.06. 15:39
A játékosok a sikerkapitány (jobbra) és az utód (balra) mellett (Fotó: AFP)
A francia szövetség interjúval összekötött közleményben jelezte: Olivier Krumbholz távozásával eddigi segítője, Sébastien Gardillou lesz a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

 

Krumbholz hosszas regnálása alatt olimpiát, Európa-bajnokságot és két világbajnokságot nyert a francia válogatottal, de még most, Párizsban is ezüstéremig jutott a csapattal. Helyettese a 49 éves Sébastien Gardillou lesz, aki eddig a segítője volt. 

„Jó ideje tudtuk, hogy Párizs után Krumbholz távozni fog, így feltettem magamnak a kérdést, szeretnék-e valaki mással dolgozni valahol máshol. A legutóbbi világbajnokság után aztán úgy voltam vele, szeretnék a válogatott kapitánya lenni” – mondta az újdonsült kapitány. 

„Fantasztikus, amit az elmúlt években elértünk. Sikerült stabilitást vinni a csapat életébe, ezt folytatnám. Kivételes, amit Olivierrel csináltunk, s az a célom, hogy fenntartsam a munka minőségét” – mondta Gardillou, akinek célja, hogy kapcsolatban maradjon elődjével.  

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
17 órája

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
2025.07.30. 19:01

Vámos Petra: Igazán meg tudtam mutatni magam az előző idényben

Kézilabda
2025.07.30. 08:50

A Győri ETO edzője az anyai örömök előtt állókról: Tudtam a szándékukról, ezért is „igazoltuk túl” magunkat

Kézilabda
2025.07.29. 09:04

Nemkívánatos játékos lett klubjában a klasszis dán kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.28. 11:28

Tusványos 2025: A belső motiváció a legfontosabb – Golovin Vlagyimir

Kézilabda
2025.07.24. 15:37

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Elek Gábor: Nulladikok szeretnénk lenni, nem elsők

Kézilabda
2025.07.24. 10:17
Ezek is érdekelhetik