Janurik Kinga: Ha kevés gólon tartjuk a Storhamart, akkor nem lehet gond

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.09.22. 08:34
Janurik Kinga (Fotó: Dömötör Csaba)
Norvégiában folytatja Bajnokok Ligája-csoportkörös szereplését a Ferencváros női kézilabdacsapata. A bajnok és Magyar Kupa-címvédő zöld-fehérek a hazája élvonalában legutóbb ezüstérmes, Európa-liga-győztes Storhamar vendégei lesznek vasárnap délután.

A két együttes korábban még nem találkozott egymással a nemzetközi porondon. Az FTC a dán Nyköbing és a horvát Kapronca elleni két biztos győzelemmel rajtolt az elitsorozatban, míg az egy svéd légiós mellett csak hazai kézilabdázókra építő skandinávok bravúros döntetlent értek el a francia Metzcel szemben, majd kikaptak a CSM Bucuresti otthonában.

„Nagyon nehéz meccsre készülünk, a Storhamar a Viperst is megverte legutóbb hazai pályán – tekintett előre a Fradi Médiának Janurik Kinga, az FTC válogatott kapusa. – Nagyon futós csapat, norvégokról beszélünk, tehát ne felejtsük, hogy egy percig sem adják fel. Nem szabad mély hullámvölgybe kerülnünk, hiszen ha engedjük felzárkózni a riválist, akkor elkaphatja a fonalat, főleg otthon, és akkor bajban lehetünk. Mint mindig, most is az első perctől kezdve nagyon fontos lesz a védekezés. Ha kevés gólon tartjuk őket, akkor nem lehet gond.”

Janurik szerint a Storhamar csapatként igazán jó: „Sokszor mondjuk ezt, hogy nincsenek sztárjátékosai egy együttesnek. Márpedig ilyenkor a legveszélyesebb, hiszen ha csapatként együtt tudnak működni, akkor az lehet a legnagyobb fegyverük. Mindenkire készülünk egyesével is természetesen, mi, kapusok főleg. Nagyon remélem, hogy védekezésben tényleg tudunk olyan magas szintet mutatni, ami kitart hatvan percen keresztül.”

Allan Heine: Az eddigi legnagyobb kihívás előtt állunk
„Az idény eddigi legnagyobb kihívása előtt állunk, nagyon kemény meccsre számítok. A Storhamar a norvég ligában már legyőzte a Viperst, a BL-ben pedig a Metz ellen igazolta, hogy itt a helye a mezőnyben. Az NB I-ben már játszottunk egy rangadót Mosonmagyaróváron, de a vasárnapi találkozó más szintet képvisel, a győzelem a célunk természetesen, ehhez jó játék kell” – mondta az FTC edzője.


NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ 
A-CSOPORT
14.00: Storhamar HE (norvég)–FTC-Rail Cargo Hungaria (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

    
1. Ljubljana3394–78+166
2. FTC2264–46+184
3. CSM Bucuresti32187–86+14
4. Metz21157–55+23
5. Gloria Bistrita31286–89–32
6. Storhamar21157–61–41
7. Podravka Vegeta3375–86–110
8. Nyköbing2247–66–190
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
5 órája

A Magyar Kupa-aranyra lehet büszke az FTC hokicsapata a vezetőedző szerint

Jégkorong
Tegnap, 16:32

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:31

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:43

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik