Golovin Vlagyimir: Azon dolgozunk, hogy a svédek és a franciák féljenek tőlünk

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 19:40
Jó hangulatban telt a munka (Fotó: Kovács Péter)
Felcsúton tartott nyílt edzést az olimpiai hatodik magyar női kézilabda-válogatott. A szövetségi kapitány szerint meccsről meccsre kell fejlődni, az újonnan kinevezett segédje sokra hivatott, tehetséges társaságról beszélt a románok elleni csütörtöki és szombati mérkőzések előtt.

Először jött össze a magyar női kézilabda-válogatott a párizsi olimpia után, ahol a hatodik helyen zárt az együttes, nem sokon múlott, hogy a legjobb négybe jusson. Ez azonban a múlt, a figyelem középpontjában már a (közel)jövő szerepel, november végén ugyanis kezdődik a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság, először a románokkal meccselnek Simon Petráék. Kapásból kétszer, előbb csütörtökön zárt kapuk mögött, szombaton pedig már a szurkolók is láthatják az együttest Tatabányán. A Magyar Kézilabda-szövetség közben már megtette az új időszak első lépését, meghosszabbították a szövetségi kapitány szerződését, Golovin Vlagyimir kontraktusa immáron 2028-ig szól.

„Nagyon kíváncsi voltam, milyen hangulatban lesznek a lányok, már vártuk ezt a pillanatot – mondta a Nemzeti Sportnak a szakember. – Tudom, hogy sok feladatom van még, és ezt a csapatot lehet fejleszteni. Azon leszünk a következő időszakban, hogy még erősebbek legyünk. Korábban többször elhangzott, hogy méltó ellenfelei voltunk a francia és a svéd válogatottnak, el kell jönnie annak is, hogy féljenek ők, ha velünk találkoznak.” A románok elleni mérkőzésekkel kapcsolatban elmondta, erős ellenfélre számít, keleti szomszédunk női válogatottjánál hosszú távon ugyanúgy gondolkodnak, mint mi, a következő olimpiai ciklusra építkeznek.

„Mindkét mérkőzésen győzelemre számítok, nincs olyan, hogy tét nélküli találkozó, minden esetben a legtöbbet kell kihozni magunkból. Meccsről meccsre kell fejlődnünk, ráadásul előre is tekintünk, mert a románokkal lehet, hogy összefutunk az Európa-bajnokságon. A svédekkel biztosan megmérkőzünk majd, akik aktuális ellenfelünkhöz hasonlóan szintén sokat operálnak az átlövésekkel, így az azokkal szembeni védekezést is tudjuk gyakorolni.”

A stábban viszont történt változás, Szilágyi Zoltán lett a kapitány segédje, az eddigi másodedzőt, Pigniczki Krisztinát a női serdülő válogatott élére nevezték ki. Szilágyi lapunknak úgy fogalmazott, közvetlenül az olimpia után kereste meg Golovin Vlagyimir.

„Nem gondolkodtam rajta sokat, hiszen ez hatalmas megtiszteltetés, a felnőttválogatottnál dolgozni mindig nagy szó. Persze, a családommal azért megbeszéltem… A kapitány olyan koncepciót vázolt fel a következő négy évre, ami nagyon szimpatikus nekem, örülök, hogy részt vehetek ebben, ráadásul bízom a csapatban is, ebben a sokra hivatott, tehetséges társaságban. Nagy várakozással tekintünk az Európa-bajnokságra, remélem, ezt az olimpián látott lendülettel tudja folytatni a válogatott” – mondta Szilágyi, aki nem klasszikus értelemben vett másodedzői szerepkört tölt be, ezt külön kérte Golovin Vlagyimir.

„A kapitány azt szeretné, hogy akár a stratégia, taktika kialakításában, meccselésben is aktívan részt vegyek, ebben pedig nagyon szívesen segítek. Egyeztettünk már erről korábban, de a közös munka során fog majd kialakulni, hogy a szerepkörökben kinek milyen feladat jut.”

Az előzetesen meghirdetett keretből sérülés miatt kikerült Albek Anna, a jobbátlövő újra az Achilles-ínával bajlódik, az elvégzett MRI-vizsgálat alapján úgy két-három hét pihenő vár rá. Szöllősi-Zácsik Szandrát és Debreczeni-Klivinyi Kingát ezúttal nem hívta be Golovin – előbbi tagja volt az olimpiára készülő keretnek, utóbbi pedig ott is volt Franciaországban –, de elmondta, hogy a decemberi, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságig velük is számol.

A keddi nyílt edzéssel tehát új időszak vette kezdetét, a cél pedig mi más lehetne, mint amit a szövetségi kapitány is említett: majd a svéd és a francia lapok írhassák a magyarok elleni vereséget követően, hogy méltó ellenfelek tudtak lenni.


NŐI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szeptember 26., csütörtök
17.00: Magyarország–Románia, Tatabánya (zárt kapuk mögött)
Szeptember 28., szombat
17.30: Magyarország–Románia, Tatabánya (Tv: M4 Sport)

 

 

Legfrissebb hírek

Szikora Melinda 18 védéssel járult hozzá a Chambray Touraine győzelméhez

Kézilabda
7 órája

Kézilabda: rekordhosszúságú eltiltást kapott az ellenfele orrát törő osztrák játékos

Kézilabda
2025.05.08. 09:04

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
2025.05.07. 23:17

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
2025.05.07. 12:03

Már egy pont is elég ahhoz, hogy kijussunk az Eb-re

Kézilabda
2025.05.06. 21:05

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

Kézilabda: brutális sérülés az osztrák bajnokságban

Kézilabda
2025.05.06. 12:01

Volt szegedi játékossal erősített az ETO

Kézilabda
2025.05.05. 11:59
Ezek is érdekelhetik