A kulcsszó: újratervezés – Bobory Balázs jegyzete

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.09.11. 23:35

HOSSZÚ ÉVEK ÓTA minden szeptemberben azt várjuk az aktuális férfi kézilabda Bajnokok Ligája-idény előtt, hogy a végén lesz magyar csapat Kölnben, a négyes döntőben – ezzel a teherrel általában a Veszprém fut neki a sorozatnak, de volt olyan összetételű Szeged, amelyről azt gondoltuk, szintén esélyes lehet rá.

Nincs ez máshogy az előttünk álló kiírásban sem, a magyar bajnok és kupagyőztes bakonyiak az elmúlt éveket csalódásként élték meg a nemzetközi porondon, annak ellenére, hogy keretük nevekre talán minden idők egyik legerősebbike, csak éppen a legfontosabb pillanatokban a pályán nem köszönt vissza a sikerhez szükséges kvalitás. A Tisza-parton viszont félrecsúszott valami, a szegediek addig-addig üldözték közvetlen közelről az álmukat, hogy a nagy akarásnak nyögés és lemaradás lett a vége, és most megint távolabbról kell felzárkózniuk az élmezőnyhöz.

A mögöttünk hagyott nyáron hazánk mindkét férfi élcsapatánál az újratervezésre fektették a hangsúlyt, persze más és más a kiindulópont. Veszprémben úgy látták, a kirakós utolsó darabja a sok klasszis játékos mellé egy sztáredző lehet, mégpedig a spanyol Xavier Pascual, aki a Barcelonával három Bajnokok Ligáját nyert. Igen ám, csak éppen Ligetvári Patrikék eddig teljesen más iskola szerint edzettek, dolgoztak. Most minden azon múlik, mennyire lehet felgyorsítani az átállást és tökéletesíteni a pályán az új szakmai vezetők által elképzelteket. Persze azért kétségünk ne legyen: a Veszprém esélyes a final four elérésére, álszerénység és a nagyközönség becsapása lenne mást állítani. Olyan mértékű humán és anyagi erőforrás áll az egyesület rendelkezésére, hogy nem is lehet más a cél.

Szegeden viszont alaposan besült a mutatvány a nemzetközi színtéren az elmúlt években, a legutóbbi idény amolyan átvezetés volt a régi és az új korszak között, és az edzőként hatszoros norvég, kétszeres svéd bajnok Michael Apelgren irányításával kezdhetik el a felemelkedést. A svéd szakember hosszú távra tervezhet, mert bár a keret is alaposan felfrissült, a jövő nyáron további erősítés várható, vagyis van idő lerakni a stabil alapokat és arra ráhúzni a szépet, tartósat – persze csak akkor, ha jól sikerült a tervezés.

Ha nem is a sötétben tapogatózunk, de talán a korábbiaknál is több a kérdőjel a BL rajtja előtt. Mégis: Veszprémben és Szegeden is van remény – és talán ez a legfontosabb.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Lipcsei Péter nyomdokain – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Sorozatban hetedszer bajnok a Ferencváros; Kerkez Milos búcsúmeccset játszik a Bournemouthban?

E-újság
2025.05.24. 23:58

Nagy Zsolt aranyérmet is kaphat a vasárnapi születésnapjára; Ferenczi János: Ha kell, tizenötször rúgjuk ki a labdát a stadionból

E-újság
2025.05.23. 23:33

Mesterként köszön el az angol inas – Moncz Attila publicisztikája

Légiósok
2025.05.23. 23:32

Fő az izgalom! – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 23:31

Júniusban jön a film az 1985-ben UEFA-kupa-döntős Vidiről!; Hári János: A norvégok és a dánok szintjét kell elérni

E-újság
2025.05.22. 23:31

Matek – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 23:23

Londoni siker, magyar szálak – Deák Zsigmond publicisztikája

Európa-liga
2025.05.22. 23:21
Ezek is érdekelhetik