Pásztor Noémi szerint biztató, hogy nem vészmegoldásként tekintenek rá Bukarestben

Vágólapra másolva!
2024.08.17. 11:07
Pásztor Noémi hamar talált magának új csapatot (Fotó: csmbucursti.ro)
Pásztor Noémi, az olimpiai hatodik magyar női kézilabda-válogatott beállója szerint biztató, hogy új klubja, a Bajnokok Ligája-csoportkörös román bajnoki címvédő CSM Bucuresti nem egy-, hanem kétéves szerződést kötött vele.

 

A 25 esztendős játékos az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy az elmúlt néhány hétben sok minden történt vele, hiszen a nyári szünetben Mosonmagyaróvárról a francia Nantes csapatához igazolt, amely a bajnokságban és az Európa-ligában is bronzérmes volt, azonban július 31-én csődöt jelentett, ezért a következő idényben csak a másodosztályban indulhat.

Egyértelmű volt, hogy másik opció után kell nézni. Szerencsésen alakult, hogy ilyen gyorsan tudtunk csapatot találni" – jegyezte meg, majd hozzátette, hogy az olimpia alatt nem foglalkozott ezekkel a dolgokkal, de bízott benne, hogy valamelyik együttes átigazolja.

Pásztor kiemelte, biztatónak tartja, hogy nem vészmegoldásként tekintenek rá, ugyanis nem egy, hanem két évre ajánlottak neki szerződést Bukarestből, és számítanak rá. Ezen kívül nagyon várja már a BL-szereplést, hiszen mindenki azért hajt, hogy a legmagasabb szinten játszhasson.

A párizsi olimpiával kapcsolatban kijelentette, nagyon jó élmény volt, nagyon jó csapattal utaztak ki, átélni is fantasztikus volt a játékokat.

Még azért kicsit keserű ez a hatodik hely, de kezd megszépülni” – mondta Pásztor, aki a francia fővárosban három mérkőzésen lépett pályára és három gólt szerzett.

A Bajnokok Ligája-csoportkörös CSM Bucuresti csütörtökön játssza első tétmérkőzését a következő szezonban: a román Szuperkupa négyes döntőjében a Dunarea Braila lesz az ellenfele.

Kézilabda
2024.08.16. 14:26

Pásztor Noémi a CSM Bucuresti-hez szerződött – hivatalos

A magyar válogatott kézilabdázó Nantes helyett Bukarestben folytatja pályafutását.

 

Legfrissebb hírek

„Még mindig különleges Győrben pályára lépni” – ludwigsburgi piknik Faluvégi Dorottyával

Kézilabda
4 órája

Közös álmuk a budapesti négyes döntő – így él Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine és Vámos Petra Metzben

Kézilabda
2025.04.15. 09:49

Golovin szerint már van olyan újonc, aki bejátszotta magát a női kéziválogatottba

Kézilabda
2025.04.15. 09:18

Lekics és Cvijics is remekelt, Szerbia kijutott a női kézilabda-vb-re

Kézilabda
2025.04.13. 20:55

Újabb magyar győzelem a brazil női kézilabda-válogatott ellen

Kézilabda
2025.04.12. 18:46

Három játékost igazol a Mosonmagyaróvár, ők lehetnek az érkezők

Kézilabda
2025.04.11. 20:01

Faragó Lea reméli, hogy belőle is olyan jó játékos lesz, mint a válogatottól búcsúzó klasszisok

Kézilabda
2025.04.11. 12:32

Norvég és dán klasszist igazolt az FTC női kézilabdacsapata – hivatalos

Kézilabda
2025.04.11. 10:26
Ezek is érdekelhetik