Női kézilabda NB I: kölcsönből visszatér Győrbe a fiatal kapus – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.08.28. 16:50
Győri Alexa boldogan tér vissza Győrbe (Fotó: gyorietokc.hu)
Egy év kölcsönjátékot követően visszatért a női kézilabda NB I-ben szereplő Győri Audi ETO KC-hoz fiatal, 20 éves kapusa, Győri Alexa, aki az előző idényt a Praktiker-Vácnál töltötte – erről a klub hivatalos honlapja adott tájékoztatást szerdán.

Mint arra a klub hivatalos honlapja emlékeztetett, Győri Alexa még 2023-ban, a török Kastamonu elleni idegenbeli BL-mérkőzésen mutatkozott be a győriek első csapatában. A tehetséges játékos korábban végigjárta a ranglétrát az utánpótlásban, az elmúlt egy évet pedig a Vácban töltötte kölcsönben. A csapattal az Európa-liga csoportkörében szerepelt kapus a nemzetközi kupában négy mérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken 15 védést bemutatva. A bajnokságban pedig 25 mérkőzésen 20 alkalommal hárított, sőt, először szerzett gólt az NB I-ben.

„Hihetetlen érzés, hogy újra Győrben vagyok, hiszen itt nőttem fel, szinte a második otthonom ez a klub – mondta el a klub honlapjának Győri Alexa. – Vácon rendkívül jó közösségnek lehettem a tagja, nagyszerű szakemberek és edzők vettek körül. Úgy érzem, ennek, és a kemény edzéseknek köszönhetően minden téren sikerült fejlődnöm. Örülök, hogy kipróbálhattam magam az Európa-ligában, és megtapasztalhattam az ottani tempót. Nagyon jól éreztem magam Vácon, de óriási lehetőség, hogy újra az ETO-ban bizonyíthatok; motiváltan és izgatottan tértem vissza.”

„Szeretnék minél több időt a pályán tölteni és stabil teljesítményt nyújtani az NB I B-s bajnokságban, valamint minél jobb helyen végezni a csapattal. Emellett jó lenne helytállni az első csapatban is, és ha lehetőséghez jutok, kihozni magamból a maximumot – folytatta a fiatal kapus, aki szerint ennek eléréséhez nincs annál nagyobb segítség, hogy minden nap olyan világklasszis kapusoktól tanulhat, mint Sandra Toft és Hatadou Sako. – Ráadásul az, hogy Kiss Évi a kapusedzőm, már csak hab a tortán. Nagyon szeretek vele dolgozni, és felnézek rá. Azt gondolom, ő is példakép lehet előttem; bevallom őszintén, elégedett lennék, ha olyan karriert futnék be, mint ő. De azt is tudom, hogy fiatal vagyok és rengeteg munka vár még rám, sokat kell fejlődnöm ahhoz, hogy egyszer én is olyan lehessek, mint ők.”

 

 

 

Legfrissebb hírek

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
23 órája

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
Tegnap, 9:40

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Három magyar csapattal kezdődik a női kézilabda Bajnokok Ligája

Kézilabda
2025.09.06. 09:15

Női kézi NB I: bő tíz percig bírta a Budaörs az Esztergom tempóját

Kézilabda
2025.09.05. 19:27

Kettészakadni látszik a mezőny a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.05. 11:24

Gyermeket vár a Győr női kézilabdacsapatának eddigi kapitánya

Kézilabda
2025.09.04. 16:14

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22
Ezek is érdekelhetik