Női kézilabda: második gyermekét várja a Győri ETO friss olimpiai bajnok légiósa

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.24. 12:44
Ismét várandós Kristiansen (Fotó: Török Attila)
Folytatódik a Győri ETO női kézilabdacsapatát erősítő Veronica Kristiansen varázslatos éve, a Bajnokok Ligája-elsőség, az olimpiai arany és a leánykérés után a második gyerekét várja.

A norvég átlövő az Instagramon jelentette be, hogy második gyermekét várja. „Lehetne bármi ennél az évnél jobb?” – tette fel a kérdést közösségi oldalán a 34 éves kézilabdázó. 

„Nagy öröm, hogy bővül a családunk, de természetesen sajnálom, hogy nélkülöznie kell a csapatnak egy ideig. Most arra koncentrálok, hogy a terhességemmel minden rendben legyen, de már nagyon várom a pillanatot, hogy visszatérjek a lányok közé” – mondta az ETO hivatalos oldalának Veronica Kristiansen. 

A győri honlap arról is említést tesz, hogy a várakozások szerint az idény harmadik harmadában még láthatjuk a keretben az idén olimpiai aranyérmet szerző játékost. 

„Egy gyermek érkezése minden alkalommal öröm. Szívből gratulálok Veronicának, párjának és a családjuknak. Természetesen visszavárjuk Vikkit a szülést követően a csapatba, de addig is a jelenlegi kerettel vágunk neki az előttünk álló évadnak” – nyilatkozta Endrődi Péter a Győri ETO Kft. ügyvezetője.

Balátlövőben Kristiansen hiányában sem lehet gondja a Győrnek, hiszen Bruna de Paula, valamint az egyaránt újonnan érkező Kristine Breistöl és Kelly Dulfer is rendelkezésre állnak, de Estelle Nze Minko is gyakran tűnt fel ezen a poszton a korábbi években. 

 

Legfrissebb hírek

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
10 órája

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

Vácra adta kölcsön junior Európa-bajnok kapusát a Ferencváros

Kézilabda
2025.07.07. 12:07

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Pődör Rebeka: Bármikor elcserélném a gólkirályi címemet az ötödik helyért

Kézilabda
2025.07.04. 11:03

Simon Petra fagyizott és Dzsúdló-koncerten is járt; Klujber Katrin napozással tölti a nyarat

Kézilabda
2025.07.03. 15:11

Női kézi NB I: a játékosok szakmai fejlődése a fő cél Kozármislenyben

Kézilabda
2025.07.03. 10:49

Nyolc játékos hosszabbítását bejelentve teljes a NEKA kerete

Kézilabda
2025.07.02. 10:37
Ezek is érdekelhetik