Férfi kézilabda: Németországban indítja az új idényt a Szeged

Vágólapra másolva!
2024.08.21. 17:40
Az új edző, Michael Apelgren már bemutatkozott a sajtó képviselőinek (Fotó: pickhandball.hu)
Egy németországi felkészülési tornán kezdi meg az idényt az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, amely szerdán mutatta be új edzőjét, Michael Apelgrent.

A klub honlapjának tájékoztatása szerint a gárda négy hete készül az új idényre, és első tétmérkőzését jövő szombaton vívja az Eger ellen hazai pályán az NB I-ben.

„Nincs könnyű dolgunk, hiszen az olimpia miatt csak későn tudtuk elkezdeni a közös munkát. Az ötkarikás játékok miatt én is később tudtam csatlakozni, de segítőim, Jonas Källman és Kárpáti Krisztián remekül helyettesítettek – utalt arra Apelgren, hogy a svéd válogatott másodedzőjeként vett részt a párizsi játékokon. – Szombaton és vasárnap Kasselben lépünk pályára. Az elődöntőben a német Melsungen lesz az ellenfelünk, a másik ágon két Bajnokok Ligája-csoportellenfelünk, a Magdeburg és a Kielce csap össze. Kiváló csapatokkal mérkőzünk, nagyon fontos, hogy gyakorolhassunk, az játssza majd a főszerepet, hogy minél jobban összeszokjunk.”

A tréner kifejtette, hat új játékos érkezett a nyáron, az ő beépítésük folyamatosan zajlik és azért hoztak előre két magyar bajnokit, hogy a Magdeburg elleni BL-meccsre már úgy érkezzenek, hogy többször is „élesben” gyakoroltak.

„Kőkemény csoportba kerültünk, nem szeretnék nagy dolgokat ígérni. Várom az első találkozást a szurkolókkal. Jól ismerem a szegedi hangulatot, hiszen az újszegedi sportcsarnokban megtapasztalhattam, hogy milyen remek a szurkolótábora a csapatnak” – tette hozzá.

A 22. BL-idényét megkezdő együttes első mérkőzésén szeptember 12-én fogadja a Magdeburgot a Pick Arénában. Egy héttel később Barcelonában lép pályára, rá egy hétre pedig a francia HBC Nantes érkezik Szegedre.

 

Legfrissebb hírek

77 gólos meccsen nyert a Veszprém Budakalászon

Kézilabda
2025.09.06. 18:37

Nagy csatában verte meg az ETO a Csurgót a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.05. 19:31

Férfi kézilabda NB I: háromgólos komlói siker a NEKA ellen

Kézilabda
2025.09.04. 20:14

Minden labdáért nagyon kell küzdeni komlói mezben

Kézilabda
2025.09.03. 13:37

A nyolcadik hely az újonc Budai Farkasok célja a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 11:02

Szoros meccset nyert meg az FTC Balatonfüreden a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.08.31. 16:47

A Szeged könnyed győzelmével kezdődött a férfi kézilabda NB I új idénye

Kézilabda
2025.08.28. 19:23

„Ragyogásra született” – ilyen a szegedi kézilabdacsapat új meze

Kézilabda
2025.08.28. 17:32
Ezek is érdekelhetik