A Győrrel kezd, majd az FTC ellen játszik a Mosonmagyaróvár a női kézi NB I-ben

Vágólapra másolva!
2024.07.24. 14:12
Kemény első két forduló vár Albek Annáékra (Fotó: Török Attila)
Az előző idényben bronzérmes Mosonmagyaróvár a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC otthonában kezdi szereplését a női kézilabda NB I következő évadában, a második fordulóban pedig a címvédő és kupagyőztes Ferencvárost fogadja.

 

A magyar szövetség – amely szerdán készítette el az új idény sorsolását – honlapja szerint az első forduló hivatalos játéknapja szeptember 7-8., de ennél előbb is lehet mérkőzéseket rendezni. Az utolsó két forduló meccseit azonos napon és időpontban – május 17-én 18 órától, illetve május 24-én 18 órától – kell lejátszani.

A Győr és az FTC az idei naptári évben már nem találkozik egymással, mert a 11. forduló várhatóan 2025 első hétvégéjére esik.

A tavaly harmadik, idén negyedik helyezett Debrecen a Győrrel az ötödik, a Ferencvárossal a hatodik körben játszik először.

November 18. és december 28. között szünetel a bajnokság a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság miatt.

Az élvonal lebonyolítása nem változott, rájátszást nem rendeznek, vagyis a 26. forduló után a tabella élén álló csapat lesz a bajnok, az utolsó két helyezett pedig kiesik az NB I/B-be.

NŐI KÉZILABDA NB I
1. FORDULÓ
Alba Fehérvár–Vác
FTC–Budaörs
Győr–Mosonmagyaróvár
Szombathely–Békéscsaba
MTK–DKKA
Esztergom–Kisvárda
Vasas–Debrecen

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: kialakult a Vasas kerete a következő idényre

Kézilabda
19 órája

Női kézi: ezernél is több, kibővíti arénáját az Esztergom

Kézilabda
19 órája

Az esztergomi csodára tényleg senki sem számított a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.06.19. 15:12

A legendás kézilabdaedzőt, Laurencz Lászlót köszöntötték az esztergomiak

Kézilabda
2025.06.18. 17:45

„Nem változtatnék semmin” – a 25 évesen visszavonult irányító, Lakatos Rita története

Kézilabda
2025.06.17. 12:11

Vámos Petra lett a francia bajnokság legjobb irányítója

Kézilabda
2025.06.14. 10:25

„Olyan koktél született, ami ritka az élsport világában” – Endrődi Péter a győri kézilabdás sikerekről

Kézilabda
2025.06.13. 09:11

Józsa Krisztián: A fiatalokat mentálisan kellett megerősíteni az élvonalhoz

Kézilabda
2025.06.13. 08:28
Ezek is érdekelhetik