A Győr és a DVSC legyőzése alátámasztotta, jó úton jár a Mosonmagyaróvár

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.07.08. 11:10
Gyurka János (Fotó: Török Attila)
A mosonmagyaróvári női kézilabdacsapat az előző idényben megverte a BL-győztes ETO-t, letaszította a dobogóról a debrecenieket, az Európa-ligában pedig közel állt a négyes döntőhöz. A kiváló szereplés okáról, a tervekről és a jövőbeli célokról Gyurka Jánossal, a klub vezetőedzőjével beszélgettünk.

Történelmet írtak az előző idényben, hiszen a bajnokságban harmadikok lettek, a Magyar Kupában bejutottak a négyes döntőbe és a nemzetközi porondon is letették a névjegyüket, nem sokon múlt, hogy ott legyenek az Európa-liga final fourjában. Mi volt a sikerek titka?
Kevés változtatás történt tavaly nyáron a keretben, így érettebb, az összjátékban pontosabban teljesítő csapattal dolgozhattunk – felelte a Nemzeti Sport kérdésére Gyurka János, aki négy éve vette át a Mosonmagyaróvári KC irányítását. – A rajtunk bizonyította, nagyon jó felkészülési időszakot tudhattunk magunk mögött, megmutattuk a ránk jellemző stílusjegyeket, így rögtön a bajnokság elején bravúrokat értünk el. Ezek nagy lendületet adtak, és később sem fáradtunk el.

Motivációs többletet adott, hogy hazai környezetben megverték a Győrt és a Debrecent is?
Igen, ezek a győzelmek pluszenergiát adtak és alátámasztották, hogy jó úton haladunk. Erős pozitív töltetet adtak a csapatnak és az edzői stábnak egyaránt.

Mit gondol, lenézték önöket előzetesen?
Nem hiszem. Senki nem engedheti meg ezt magának, senki sem lehet lenéző a másikkal szemben, hiszen jó néhány élvonalbeli csapat képes váratlan eredményre. Ha a győrieket nézem, esetükben az új edzővel még nem voltak teljesen „összefésülve”, mentálisan és a taktikai részben is akadtak hiányosságaik. A Loki láthatóan fáradtan érkezett hozzánk, hiszen a Bajnokok Ligájában is szerepelt, a nagyobb terheléshez még nem szokott hozzá, amit mi kihasználtunk.

Ha már említette a BL-szereplést, el sem játszott a gondolattal, hogy harmadik helyezettként megpályázzák az indulást?
Annyi feladat adódott az idény közben és a végén is, hogy ezzel nem nagyon foglalkoztam, ez a jövőkép nem is lebegett a szemem előtt.

Utólag nincs önben hiányérzet?
Ha csak erre koncentrálok menet közben, nyilvánvalóan jó lett volna magunkat megméretni az elitben, de ha össze kellene foglalni, akkor egy A4-es lap nem lenne elég a bennem megfogalmazódó gondolatokra ezzel kapcsolatban.

Hogyan zajlik majd a nyári felkészülés?
Jelen pillanatban még minden játékosunk pihen, mellette egyéni edzésterv alapján készül. Július 22-én kezdjük el a közös munkát.

A játékoskeret kialakításával hogyan állnak?
Minden csapat már az idény során megtervezi a következő évi ciklust, próbáltuk mi is, de kicsit kitolódott a keret kialakítása. Meghatározó játékosaink hagyták el a hajót, akikre büszkék vagyunk, bízom benne, hogy tovább tudják építeni a karrierjüket. A pótlásuk nehéz feladat, hiszen egy bevált, jól működő rendszerből léptek ki, amelybe most olyan kézilabdázókat kell beépíteni, akik még nem ismerik. Fiatalokról beszélünk, ez a munka a felkészülésünk és a következő idényünk jelentős részét igénybe veszi, hiszen be kell gyakorolni a szisztémát.

Ezek függvényében milyen eredménnyel lenne elégedett a következő kiírásban?
Tíz éve szerepelünk az élvonalban, a klub fenntartása rendkívüli feladat edzői és vezetői szempontból is. A cél, hogy a szintet megtartsuk. A korábban említettek miatt nem könnyű a konkrét elvárások megfogalmazása, tágabb viszonylatban azt mondanám, hogy szeretnénk az Európa-ligában megismételni a legutóbbi teljesítményünket, a Magyar Kupában szép lenne megint a négy közé jutás. Ha pedig a bajnokságban újra ki tudjuk vívni a nemzetközi szereplést, akkor mondhatjuk, eredményes idényt tudhatunk magunk mögött.

Július elején levelet kapott a kisalföldi klub az Európai Kézilabda-szövetségtől (EHF), amelyben ez áll: kivételes engedéllyel az EHF hozzájárul ahhoz, hogy ha a klub bejut a csoportkörbe a második számú kontinentális sorozatban, az Európa-ligában, akkor hazai pályán, a 2017-ben átadott, több mint ezer férőhelyey UFM Arénában fogadhatja ellenfeleit.
Jó hírt kapott a Mosonmagyaróvár az EHF-től

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik