Női kézilabda: teljes a Győr edzői stábja, a BL-győztes irányító kölcsönben folytatja

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.06.13. 19:59
Uros Bregar marad Győrben (Fotó: Győri Audi ETO)
A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján adta hírül, hogy Per Johansson vezetőedző után a segítője, Uros Bregar is hosszabbított.

Biztossá vált, hogy a 2024–2025-ös idényt a Johansson, Bregar edzőpárossal kezdi az ETO. A két szakember a mögöttünk hagyott évad végén vette át a Győr irányítását, közös munkájuk eredményeként pedig öt évet követően nyerte meg újra a Bajnokok Ligáját a csapat. Érdekesség, hogy előtte nem dolgoztak együtt, és más iskolát is képviselnek, mégis jól kiegészítették egymást.

Mindketten azt jelezték felém, hogy amennyiben lehetséges, szeretnék folytatni itt az ETO kispadján a közös munkát – magyarázta Endrődi Péter ügyvezető a klubhonlapon megjelent hírben. – Kívülről is úgy tűnt, hogy hatékony ez a duó, ezért kezdeményeztük a szerződéskötést Urossal a következő szezonra. Gyorsan sikerült megegyezni, örülök, hogy közösen folytatódik az utunk.”

Nagy kihívás volt az idény végén a Győri Audi ETO csapatához beugrani, de igazából egy másodpercig sem gondolkodtam, tudtam, hogy ide jönnöm kell. Nem is bántam meg a döntésemet, egyrészt mivel részese lehettem a Bajnokok Ligája-győzelemnek, másrészt mert Per Johanssonnal azonnal megtaláltuk a közös hangot. Mind a ketten hasonlóan kézilabdaőrültek vagyunk, és kiderült, hogy nagyszerűen együtt tudunk működni. Több megkeresésem is volt vezetőedzői feladatokra, ám éreztem, hogy itt van jövőre a helyem Győrben” – mondta Uros Bregar, aki párhuzamosan a szerb női válogatottat is irányítja, míg Johansson a holland kapitányi posztot tölti be.

Az ETO azt is bejelentette, hogy a junior és ifjúsági Európa-bajnok, ifjúsági vb-ezüstérmes irányító, Farkas Júlia a következő idényt Budaörsön tölti kölcsönben.

Az elmúlt években rengeteget fejlődtem az első csapat tagjai mellett, de úgy éreztem, elérkezett az idő, hogy többet játsszak. Köszönöm a klubnak a pozitív hozzáállást, és hogy lehetővé tette a kölcsönadást. A célom az, hogy még tovább fejlődve visszatérjek majd az Audi ETO-ba” – árulta el a 19 éves, immár BL-győztes játékos, aki Debreczeni-Klivinyi Kinga és Marincsák Nikolett poszttársa lesz Budaörsön.

 

Legfrissebb hírek

A Győri ETO edzője az anyai örömök előtt állókról: Tudtam a szándékukról, ezért is „igazoltuk túl” magunkat

Kézilabda
2 órája

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
2025.07.25. 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57
Ezek is érdekelhetik