Női kézilabda: a Győri ETO újabb BL-címe már a 20. magyar nemzetközi kupasiker

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.06.02. 19:38
Immár hatszoros BL-győztes a Győri ETO (Fotó: Török Attila)
A magyar női kézilabda-klubcsapatok a Győri ETO sikerével együtt összesen 20 végső győzelemnél járnak az európai kupaporondon.

 

A BL-ben, illetve a jogelőd BEK-ben 1982-ben a Vasas, 1999-ben a Dunaferr, 2013-ban, 2014-ben, 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben és idén a Győri ETO diadalmaskodott.

Az azóta már megszűnt KEK-ben 1978-ban a Ferencváros, 1981-ben a Bp. Spartacus, 1995-ben a Dunaferr, majd 2011-ben és 2012-ben újra az FTC győzött.

Az EHF-kupában 1995-ben és 1996-ban a DVSC, 1998-ban a Dunaferr, 2005-ben a székesfehérvári Cornexi, 2006-ban a Ferencváros, 2016-ban a Dunaújváros, 2019-ben meg a Siófok ült fel a trónra.

Az immár hatszoros győztes Győri ETO egyébként a harmadik legeredményesebb klub a női Bajnokok Ligája/BEK történetében.

Mint ismert, a BL végjátékában 2014 óta rendeznek négyes döntőt, eddig minden tornának a magyar főváros adott otthont.

A LEGEREDMÉNYESEBB KLUBOK A BEK/BL-BEN
Szpartak Kijev (szovjet) 13 győzelem és további 2 döntős szereplés
Hypo Niederösterreich (osztrák) 8/5
Győri Audi ETO KC 6/4
Radnicski Beograd (jugoszláv) 3/4
Viborg HK (dán) 3/2
Slagelse DT (dán) 3/0
Vipers Kristiansand (norvég) 3/0
SC Leipzig (NDK-beli) 2/4
Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 2/3
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 2/1
Zalgiris Kaunas (szovjet) 2/0

A RANGSORBAN SZEREPLŐ TOVÁBBI MAGYAR KLUBOK
Vasas SC 1/4
Dunaferr NK 1/0
Ferencvárosi TC 0/3
Bp. Spartacus 0/1

Kézilabda
2024.06.02. 19:30

Öt év után újra felért a csúcsra a Győri ETO, immár hatszoros BL-győztes

Örömkönnyes búcsú: a magyar csapat a Bietigheim elleni, kupát érő sikerrel búcsúztatta Oftedalékat.

 

 

Legfrissebb hírek

Győri-Lukács Viktória: Ahhoz, hogy a mai győzelemnek legyen értelme, még kétszer nyerni kell

Kézilabda
15 órája

Az idényben először győzte le a Győr a Ferencvárost, és megelőzte a tabellán – közel az ETO-arany!

Kézilabda
17 órája

Aranyrangadó Győrben: az ETO-nak nyernie kell, az FTC nem kaphat ki

Kézilabda
Tegnap, 9:13

Siti Beáta: A védekezés, a kapusteljesítmény és az érzelmek dönthetnek a Győr–FTC rangadón

Kézilabda
2025.05.09. 17:23

Ki az a mi? – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.05.03. 23:30

Az FTC 46 gólig jutott, a Győr Vácon nyert az egymás elleni szuperrangadó előtt

Kézilabda
2025.05.03. 19:31

Ikreket vár Vámosék csapattársa, kihagyja a budapesti kézilabda BL négyes döntőjét

Kézilabda
2025.05.01. 18:47

Vámos Petra: Bízunk abban, hogy Budapesten is tudunk nagyot alkotni

Kézilabda
2025.04.29. 12:29
Ezek is érdekelhetik