A Veszprém kivásárolja Xavi Pascualt a Dinamo Bucuresti-től – sajtóhír

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.03. 14:53
Sajtóhírek szerint a Veszprém kivásárolta szerződéséből Xavi Pascualt (Fotó: AFP)
A román Gazeta Sporturilor értesülései szerint a magyar rekordbajnok Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata kivásárolja szerződéséből a Rosta Miklóst is foglalkoztató Dinamo Bucuresti edzőjét, Xavi Pascualt.

Mint ismert, a Telekom Veszprém a negyeddöntőben a dán Aalborg ellen búcsúzott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája idei küzdelmeitől, amely után a szurkolók a vezetőség leváltását követelték, ám Csík Zoltán vezérigazgató azt közölte, hogy az idény végéig Momir Ilics marad a csapat edzője, Gulyás Péter a másodedzője, de a szakmai stáb tagjainak hamarosan lejár a szerződése.

A Gazeta Sporturilor most a Fanatikra hivatkozva azt írja, hogy a Veszprém kivásárolja szerződéséből a Dinamo Bucuresti-et a román bajnoki cím és a Román Kupa-győzelem mellett Európa-liga-négyes döntőbe juttató Xavi Pascualt. Sőt, a lap már azt is tudni véli, hogy az 56 éves szakember négy évre ír alá az Építőknél, ha megegyeznek a kivásárlási árról, ám a bukarestiek 200 ezer eurót kérnének.

A Barcelonával háromszoros Bajnokok Ligája-győztes szakember állítólag visszautasíthatatlan ajánlatot kapott egy évvel azt megelőzően, hogy lejárna a szerződése a román fővárosban.

„Xavi Pascual távozik, komoly ajánlata van a Veszprémtől. Csak a kivásárlási összegben folyik tárgyalás, mi mást kértünk, mint amit a magyarok ajánlottak. Sehogy sem tudjuk megtartani és erkölcsileg sem lenne helyes. Magyarországon több pénzt kap az igazolásokra és már több Barcelonában nevelt játékosa van a csapatban" – idézte Ionut Popát,  a CS Dinamo Bucuresti elnökét a lap, amely úgy értesült, hogy Xavi Pascual a Veszprémnél 30 ezer euró feletti havi fizetést kap, s két éven belül Bajnokok Ligáját kell nyernie.

A Gazeta már Pascual bukaresti utódjáról is írt, Popa ugyanis elárulta, hogy David Davis lesz a csapat edzője, aki 2018 és 2021 között a Veszprémet is irányította.

A Dinamo kora este a Facebook-oldalán hivatalosan is megerősítette Pascual távozását (ezek szerint sikerült dűlőre jutni a kivásárlásról), bár az új állomáshelyét természetesen nem nevezte meg.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: Fazekas Gergőék drámai csatában verték meg Rosta Miklósékat Bukarestben

Kézilabda
2025.02.26. 20:28

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Győztesen hagyta el Bukarestet a Veszprém a kézi BL-ben

Kézilabda
2025.02.13. 20:10

Távozik a Veszprémtől Palasics Kristóf, a Bundesligába igazol

Kézilabda
2025.01.31. 10:51

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

A röplabdázó Szedmák Réka úgy érzi, tökéletes helyen van a Dinamo Bucuresti-nél

Röplabda
2025.01.09. 18:34

Férfi kézi NB I: Molnár Robin benn maradna a NEKA-val, mielőtt Veszprémbe költözik

Kézilabda
2024.12.03. 14:05

A 99. percben egyenlített a Dinamo otthonában a Sepsi OSK

Minden más foci
2024.11.30. 21:40
Ezek is érdekelhetik