A Veszprém hivatalosan is bemutatta Xavi Pascualt

Vágólapra másolva!
2024.06.27. 17:46
Xavier Pascualt (középen) hivatalosan is bemutatta a Veszprém (Fotó: handballveszprem.hu)
A Veszprém férfi kézilabdaklub bemutatta a csapat új vezetőedzőjét, Xavi Pascualt, továbbá bejelentette, hogy a tréner segítője Toni García lesz, de kapusedzőként marad a stábban a közelmúltban infarktuson áteső Sterbik Árpád.

 

A Veszprém korábban bejelentette, hogy az 56 éves spanyol Xavi Pascual veszi át a csapat irányítását. A négyéves szerződést aláíró Pascual több mint tíz éven át irányította a Barcelonát. Először kapusedzője, majd másodedzője volt, és amely irányítása alatt a világ legjobb csapatává vált. Az egykori kapusból lett edző a katalánokkal tizenegyszer nyerte meg a spanyol bajnokságot, tízszer a kupát, és hatszor jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe, ebből háromszor megnyerte, először 2011-ben, amikor még Barcelonában kézilabdázott Nagy László, a veszprémiek jelenlegi sportigazgatója is.

Pascual augusztus 1-én kezdi meg a munkát a Veszprémnél, amelynek Sterbik Árpád marad a kapusedzője, mivel teljes mértékben felépült az infarktusa után.

Az elmúlt két hétben többször egyeztettünk. Minden kivizsgálás azt mutatta, hogy az egészségi állapota teljesen rendben van, ezért teljes erőbedobással tudja folytatni a munkát, amit nagy motivációval vár” – mondta a játékosként spanyol színekben világ- és Európa-bajnok Sterbikről a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján Bartha Csaba.

A Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója hozzátette, az új vezetőedző jól ismeri Sterbiket, akinek április 30-án volt szívrohama, amelynek következtében több mint egy hetet kellett kórházban töltenie.

Bartha Csaba, hangsúlyozta, az új szakmai stábot természetesen Pascual kérésének megfelelően alakították ki.

Xavi Pascual segítője Antonio García Guerrero lesz. „Toni 2008-tól 2014-ig a spanyol BM Granollers vezetőedzője volt, korábban a Granollers utánpótlását irányította, ahonnan olyan kiváló kézilabdázók kerültek ki az évek során, mint Joan Canellas, Antonio García, Enric Masip vagy Mateo Garralda”olvasható a klub honlapján.

Toni Garcia 2021-ben Xavier Pascuallal egy időben távozott a Barcelonától, ahol az utánpótlást irányította. A Veszprém Handball Club Pascualhoz hasonlóan vele is négyéves szerződést kötött.

Az erőnléti edző Kőrösi Péter, a két videoelemző Remport Csaba és Ivan Pascual García a vezetőedző fia – lett. Az utánpótlás szakmai igazgató pozíció megszűnt az akadémián, ezt a területet is Nagy László sportigazgató felügyeli.

Nem csak egy eredményekben mérve kiváló szakember, hanem kiváló ember és kiváló kolléga is” – mondta Pascualról a vezérigazgató.

Hozzátette, a spanyol szakvezetőnek komoly rálátása van az edzéselméletre, az edzésmódszertanra, ami azért is nagyon fontos, mert a mérések, a statisztikák és egyéb kiegészítő információk nagyon sokat jelentenek a mai modern kézilabdában.

Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen rangos klub vezetőedzője lehetek. Tele vagyok ambícióval, ezt szeretném majd a pályán, munka közben is megmutatni” – nyilatkozta Pascual.

Hozzátette, tisztában van vele, hogy milyen nehéz feladat a Veszprém edzőjének lenni, de készen áll, hogy sikeresek tudjanak lenni. Leszögezte, a pályán és a pályán kívül is igyekeznek mindent megtenni a sikerért.

Egy dologra vállalok garanciát: rengeteget fogunk dolgozni. Ennek remélhetőleg az lesz az eredménye, amit szeretnénk, és amire Veszprémben évek óta várnak. Szeretném, hogy az emberek büszkék legyenek erre a csapatra” – szögezte le.

Pascual elárulta, igyekszik és törekszik megtanulni magyarul, de nagyon nehéznek tartja a nyelvet.

Nagy László sportigazgató – aki a Pascual-időszak első csapatkapitánya volt Barcelonában – úgy fogalmazott, nagy dolog a Veszprém életében, hogy a csapatnak ilyen kaliberű edzője lett.

Mint mondta, az új szakmai stáb augusztus 1-én kezdi a munkát hiányos játékosállománnyal. Az olimpián szereplő kézilabdázók a játékokat követően egy hét pihenőt kapnak, utána teljes csapattal készülhetnek a bakonyiak.

A csapat augusztus 20-án a cseh Dukla Prahát fogadja edzőmérkőzésen, majd Halléba utazik, ahol a francia HBC Nantes-tal, a német Füchse Berlinnel és Imre Bence új együttesével, a THW Kiellel szerepel felkészülési tornán. A következő tornára a bosnyák Dobojban kerül sor, ahol a Tatabánya is pályára lép majd.

Nagy László hangsúlyozta, még minimum egy játékosra szükségük lesz. 

Dolgozunk rajta, folynak a tárgyalások menedzserekkel, játékosokkal” – fűzte hozzá. A sajtóhírekben arról lehetett olvasni, hogy a horvát Luka Cindric követheti Pascualt Veszprémbe.

A Xavi Pascuallal készült hosszabb interjúnkat itt olvashatják!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik