Ünnepelj együtt a világ legjobb kéziseivel!

Vágólapra másolva!
2024.05.27. 07:45
2023-ban csordultig telt ház előtt léptek pályára a világ legjobb női kézilabdázói az MVM Dome-ban (Fotó: MKSZ)
A hétvégén Budapestre figyel a kézilabdavilág, hiszen immár 10. alkalommal kerül sor a fővárosban az EHF FINAL4 Women-re, azaz a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjére. (x)

 

Az esemény a formátum bevezetésétől, azaz 2014 óta Budapesten kerül sorra, így – mivel a koronavírus-járvány miatt a 2020-as évben elmaradt – a kezdetek óta eltelt tíz év végén kerül sor a tizedik négyes döntőre, ami a női kézilabda igazi ünnepe.

A FINAL4-ra idén is érdemes lesz kilátogatni, hiszen a Győri Audi ETO ismét bejutott a végjátékba, és 2019 óta ácsingózik az újabb elsőségre, riválisa az elődöntőben a norvég Mörköt és Reistadot egyaránt soraiban tudó dán Esbjerg lesz, a másik ágon pedig a francia Metz lép pályára az „elsőbálozó” német Bietigheim ellen, utóbbi együttes keretében ott látjuk Faluvégi Dorottyát és Háfra Noémit is. Jósolni szinte lehetetlen, és éppen ez adja a négyes döntő báját. A Győr kilencedik FINAL4-ján vesz részt, és ötször már a döntőbe is bejutott, míg riválisai még soha nem jutottak el az aranymeccsig – az egyikük idén bizonyosan pályára léphet a női klubkézilabda legnemesebb trófejáért. Aki nem hiszi, nézze meg élőben – jegyek még kaphatók a tickets.eurohandball.com oldalon!

Az EHF FINAL4 Women programja:
Június 1., szombat, elődöntők:
15.00: Team Esbjerg (dán)–Győri Audi ETO KC
18.00: Metz HB (francia)–SG BBM Bietigheim (német)
Június 2., vasárnap:
15.00: bronzmérkőzés
18.00: döntő

Tudta-e, hogy…
– az eddigi kilenc kiírásból a legtöbbször, négy alkalommal a Győri Audi ETO győzött (2014, 2017, 2018, 2019)?
– két csapat is megnyerte már zsinórban háromszor a trófeát: a Győr (2017, 2018 és 2019), valamint a norvég Vipers Kristiansand (2021, 2022, 2023)?
– 2014-2021 között (a 2020-as év kihagyásával) a Papp László Budapest Sportaréna, míg 2022 óta az MVM Dome a négyes döntő helyszíne?
– 2023-ban a Győr, a Ferencváros, valamint a dán Esbjerg és a norvég Vipers mérkőzésein új világcsúcs született? 20.022-en szurkoltak a mindkét nap – ennyi néző a helyszínen korábban még soha nem tekintett meg női kézilabdameccset
– a FINAL4-ok történetében a legtöbb gólt, 60-at a korábbi Vipers-, jelenlegi Esbjerg-játékos, a norvég Henny Reistad szerezte? A 2. helyen 57-57 góllal áll holtversenyben két győri, Görbicz Anita és Nycke Groot, valamint Andrea Lekics (Vardar)
– az eddigi kilenc FINAL4-on a legtöbbször, nyolcszor (2014, 2016, 2017, 2018, 2019, 2021, 2022, 2023) a Győri Audi ETO lépett pályára, míg a második legtöbb részvétellel, öttel az északmacedón Vardar Szkopje büszkélkedhet (2014, 2015, 2016, 2017, 2018)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik