„Sorozatban hétszer kikapni nem olyan jó érzés” – Bodó a Szeged újabb Veszprém elleni veresége után

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.05.20. 09:48
null
A férfi kézilabda Magyar Kupa tatabányai döntőjében a Veszprém 33–30-ra megverte a Szegedet, így megvédte a címét a sorozatban. A találkozó után az NSO Tv stábja a szegediek két játékosával, Bodó Richárddal és Bánhidi Bencével beszélgetett.

Mindkét játékosnak felvetettük, hogy talán most volt a Szeged ebben az évadban a legközelebb a Veszprémhez. Bodó Richárd is így látta.

„Ez volt a legjobb mérkőzésünk ellenük, de ahogy láthattátok, ez sem volt elég. Nagyon jól játszott a Veszprém, mi azért kapaszkodtunk, küzdöttünk, hajtottunk, főleg hátul. Nagyon feszült mérkőzés volt, nagyon nagy hangulat volt, nagyon jó volt itt lenni tényleg, de sajnálom, hogy nem mi tudunk hazatérni aranyéremmel.”

Bánhidi Bence is egyetértett.

„Ahogy az eredmény is mutatja, igen, ez volt a legszorosabb, azt gondolom, most voltunk hozzájuk talán a legközelebb. A csapat megtett mindent, és küzdöttünk, hajtottunk egymásért, azért, hogy a mai nap folyamán tudjunk jeleskedni, és megnyerjük ezt a kupát, de ilyen nagy mérkőzéseken nem szabad ilyen hibákat elkövetni. Kis részleteken múlt ez a mérkőzés, amit ők kihasználtak, mi nem használtuk ki. Ezeken kell egy kicsit dolgoznunk és javítanunk a bajnoki döntőre.”

Videónkban arról is beszélgetünk a két játékossal, hogy vajon miért nem sikerült a második félidőben egyenlíteniük; miért nem tudták kihasználni Nedim Remili piros lapját, de szóba kerül a pénteken kezdődő bajnoki döntő, illetve az is, hogy a sorozatban elszenvedett hét vereség után vajon van-e Veszprém-fóbiájuk.

 

FÉRFI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
TELEKOM VESZPRÉM–OTP BANK-PICK SZEGED 33–30 (16–15)
Tatabánya, Multifunkciós csarnok, 4967 néző. Vezette: Bócz, Wiedemann
VESZPRÉM: Corrales – J. Omar 6 (4), REMILI 5, FABREGAS 4, Ligetvári, El Dera, Descat 1. Csere: Jensen (kapus), VAJLUPAU 4, Casado 2, Pesmalbek 3, Sandell, A. Nilsson, Mahé 1, KOSZOROTOV 4, Elísson 3. Edző: Momir Ilics
SZEGED: Mikler R. – Sostaric 8 (8), Stepancic 1, Bombac 3, Bánhidi 1, Mackovsek 1, Frimmel 1. Csere: Nagy M. (kapus), Gaber 2, GARCIANDIA 6, MARTINS 7, Bodó, Jelinic. Edző: Kárpáti Krisztián
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–2. 8. p.: 5–2. 12. p.: 7–6. 21. p.: 13–9. 25. p.: 15–12. 37. p.: 20–19. 44. p.: 24–23. 48. p.: 27–25. 52. p.: 30–25.  57. p.: 31–29.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 8/8
MESTERMÉRLEG
Momir Ilics: – A Szeged jó csapat, nem tudom, miért várt mindenki sima döntőt. Nehéz meccsre számítottam és hatalmas küzdelemre. Büszke vagyok a játékosaimra, Dragan Pesmalbek mentalitása ezúttal labdaszerzésekben mutatkozott meg, sokat köszönhetünk neki. Nedim Remili csak az egyik kulcsjátékosunk, a piros lapja után többen is elő tudtak lépni, Agustín Casado megmutatta, hogy ilyen helyzetekben is számíthatunk rá. Ötödször játszottunk a Szegeddel, hiába nyertünk mindig, a bajnoki döntő sem lesz könnyebb, mint amilyen ez a mostani volt.
Kárpáti Krisztián: – A mai mérkőzés nüanszokon múlott, még ki kell elemezni, hol mentek el azok a pici dolgok, amikkel a Veszprém ma jobb volt nálunk. Büszke vagyok a csapatra, hogy nem adtuk fel, végig harcoltunk. Több mindennel próbálkoztunk, nyitott és zárt védekezéssel, hét a hat elleni támadójátékkal. Gleb Kalaras kivételével mindenki egészséges volt, a pályán ez is visszaköszönt. A bajnoki döntőben megpróbáljuk elkapni őket.

 

Legfrissebb hírek

Győzött a Veszprém, karnyújtásnyira került a bronzérem megszerzésétől az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2 órája

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
5 órája

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
2025.05.08. 12:02

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47

Kajak-kenu: orosz versenyzők is indulnak a szegedi vk-versenyen

Kajak-kenu
2025.05.06. 19:32

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
2025.05.05. 19:13

A Szeged 43 gólt dobva hozta a kötelezőt a NEKA ellen

Kézilabda
2025.05.04. 18:32

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15
Ezek is érdekelhetik