Női kézilabda: nem jutottak be a final fourba, leváltották a CSM Bucuresti edzőjét

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2024.05.21. 17:30
Adrian Vasile nem teljesítette a klub ultimátumát (Fotó: AFP)
Bár „szokás szerint” a román bajnokságot és kupát is megnyerte a CSM Bucuresti női kézilabdacsapata, a klubvezetés kedden menesztette Adrian Vasile vezetőedzőt. A 2025-ig szóló szerződéssel rendelkező edzővel „az európai célkitűzés teljesítésének elmulasztása” miatt szakított a bukaresti önkormányzat tulajdonában levő klub.

 

A 2019-es kinevezése óta a Bajnokok Ligája négyes döntőjéről minden évben lemaradó Vasile az ősszel ultimátumot kapott a CSM vezetőitől, hogy ha idén se jut el a budapesti final fourba a csapat, akkor felbontják a szerződését. Ehhez képest a Metz ellen elvesztett BL-negyeddöntő utáni elnökségi ülésen hivatalosan nem döntöttek az edző sorsáról – ám mint kiderült, csupán megvárták a bejelentéssel a bajnoki idény végét. 

A klub három havi fizetésével, mintegy 30 ezer euróval kárpótolja Vasilét, és ha három hónapon belül nem talál magának új csapatot, erre az időszakra is megkapja a bérét. A 41 éves edző egy évtized után távozik a CSM-től, ahol 2014 és 2019 között másodedző volt. Lehetséges utódjáról eddig nem igazán esett szó a romániai kézilabdaberkekben.

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
2 órája

BL, Budapest, brand – Moncz Attila publicisztikája

Kézilabda
10 órája

Zsiga Gyula Győr–Metz döntőt vár a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
12 órája

Estelle Nze Minko: Túl jók az Esbjerg játékosai ahhoz, hogy csak Reistadra koncentráljunk!

Kézilabda
15 órája

Fodor Csenge: Mentálisan sokat erősödtem ebben az idényben

Kézilabda
2025.05.29. 12:10

„A 8-as nem lesz többé a pályán” – a CSM visszavonultatta Neagu mezszámát

Kézilabda
2025.05.20. 12:04

Győri-Lukács Viktória: Ha tudnám a titkot, már megnyertük volna a BL-t

Kézilabda
2025.05.20. 10:16

Női kézi: Pásztor Noémi csapata megvédte bajnoki címét Romániában

Kézilabda
2025.05.15. 23:04
Ezek is érdekelhetik