Női kézilabda: az Elek Gábor vezette Esztergomi Vitézek feljutott az élvonalba

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.17. 19:44
Fotó: Facebook/Esztergomi VItézek
Az Elek Gábor vezette Esztergomi Vitézek női kézilabdacsapata matematikailag is biztosította feljutását az NB I-be, mivel NB I/B-s mérkőzésen 25–24-re nyert az Orosháza vendégeként.

A tabella harmadik helyén álló, szintén a feljutásért harcoló Érd így hiába verte meg a Szigetszentmiklóst, már nem előzheti meg az esztergomiakat. 

Az Esztergom eredetileg az NB II-ben szerepelt volna a mostani idényben, de mivel a Siófok KC nem kapott licencet az élvonalba és visszasorolták a harmadosztályba, a NEKA bennmaradt az NB I-ben, az Elek-csapat pedig az NB I/B-be került. 

A korábbi szövetségi kapitány, a Ferencváros vezetőedzőjeként kétszeres bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres KEK-győztes, Bajnokok Ligája-ezüstérmes Elek Gábor tavaly nyár óta irányítja a Vitézek szakmai munkáját.

A városnak másodszor lesz csapata a női kézilabda élvonalában: az Esztergomi KSE 2001-től három és fél idényt töltött az NB I-ben, majd 2005 februárjában visszalépett.

A női NB I-ben még egyik kieső csapat kiléte sem ismert, a sereghajtó Kozármisleny mellett a NEKA, a Békéscsaba, a Kisvárda, az Alba Fehérvár és a Vasas SC is „veszélyben van” három fordulóval a vége előtt.

Az NB I/B-ből elvileg a százszázalékos teljesítménnyel listavezető Szombathelyi KKA lesz a másik feljutó, de megfelelő csarnok hiányában még nem kapott licencet.

NŐI KÉZILABDA NB I/B
Orosháza–Esztergomi Vitézek 24—25

 

Legfrissebb hírek

„A stresszel volt a legnagyobb harcom, amiben már kezdtem alulmaradni” – Elek Gábor arról, hogy miért távozott az FTC-től

Kézilabda
2025.03.25. 11:04

„Mutasd meg, mit tudsz!” – ezzel küldte átlövőjét a válogatotthoz Elek Gábor

Kézilabda
2025.03.06. 09:13

Elek Gábor: Minden pillanata öröm volt ennek az Európa-bajnokságnak

Kézilabda
2024.12.19. 10:15

Egyesével köszöntötték Elek Gábort a Fradi kézisei

Kézilabda
2024.11.06. 10:31

Elek Gábor bátor játékot vár az FTC ellen az Esztergomtól

Kézilabda
2024.11.05. 06:57

Isabella Rezende az NB I/B mellett a brazil női kézilabdaválogatottnak is segít

Kézilabda
2024.11.01. 11:51

A jövő héten visszatérhet otthonába az Esztergom női kézicsapata

Kézilabda
2024.09.21. 21:45

Elek Gábor: Nekünk most bejött a jackpot, éltünk is vele

Kézilabda
2024.09.17. 09:25
Ezek is érdekelhetik