Női kézi BL: megvannak a négyes döntő játékvezetői

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 09:39
Cristina Lovin és Simona Raluca Stancu vezetik a női kézilabda Bajnokok Ligája-döntőt (Fotó: EHF)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) hivatalos honlapján ismertette a június 1-jén és 2-án Budapesten rendezendő női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő játékvezetőinek listáját.

Az EHF közlése szerint a Győri Audi ETO KC és a dán Esbjerg elődöntőjét a norvég Eskil Braseth és Leif Andre Sundet, míg a Metz és a három magyart foglalkoztató Bietigheim csatáját a montenegrói páros, Jelena Vujacsics és Andjelina Kazanegra vezeti.

A szervezet nemcsak a két elődöntő, hanem a két helyosztó, azaz a döntő és a bronzmeccs küldését is közzétette. Eszerint a harmadik helyért rendezett mérkőzésen a holland William Weijmans és Rick Wolbertus, míg a döntőben az Európa-liga tavalyi fináléján, a világbajnoki elődöntőben és az idei olimpiai selejtezőtornákon is résztvevő román kettős, Cristina Lovin és Simona Raluca Stancu fújja a sípot.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, BUDAPEST
ELŐDÖNTŐ
Június 1.
15.00: Győri Audi ETO KC–Esbjerg (dán)
18.00: Metz (francia)–SG BBM Bietigheim (német)
Június 2.
15.00: harmadik helyért
18.00: döntő

 

Legfrissebb hírek

Hatadou Sako: Ha bajnok akarsz lenni, mindenkit le kell győzni!

Kézilabda
7 órája

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

Nem hibázott, bajnok a Győr; az Esztergomé a bronzérem; örülhet az Óvár is a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.05.24. 19:20

Linn Blohm: Most még a Budaörsre koncentrálunk, csak azután a Bajnokok Ligájára

Kézilabda
2025.05.24. 10:29

Európai kézilabdaligák: Vámos Petráék egy győzelemre a francia bajnoki címtől

Kézilabda
2025.05.21. 23:15

Győri-Lukács Viktória: Ha tudnám a titkot, már megnyertük volna a BL-t

Kézilabda
2025.05.20. 10:16

Litván bírók vezetik a Győr elődöntőjét a női BL-ben

Kézilabda
2025.05.19. 18:24

Tápai Szabina: A mai napig senki sem érti, hogyan vertük meg a Győrt kilenc góllal

Kézilabda
2025.05.18. 11:10
Ezek is érdekelhetik