Videó: Golovin, Pálinger és Ilyés is beszédet mondott a válogatott öltözőjében

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.15. 07:45
Golovin Vlagyimir szerint bő egy éve az hangzott el, hogy a magyar válogatott olyan távol van az olimpiától, mint Makó Jeruzsálemtől (Fotó: Kovács Péter)
Mint ismert, fantasztikus játékkal harmadik mérkőzésén is győzött a magyar női kézilabda-válogatott, amely a debreceni selejtezőtornát megnyerve jutott ki a nyári párizsi olimpiára. A kvóta megszerzése után a nemzeti csapat öltözőjében Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány mellett beszédet mondott Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke és Pálinger Katalin alelnök is.

„Egy éve és 19 napja voltunk egy tornán, ahol elhangzott egy mondat, miszerint olyan messze vagyunk az olimpiától, mint Makó Jeruzsálemtől. Attól a pillanattól úgy éreztem, mindenki megértette, mit kell tennie ahhoz, hogy ma tudjunk ünnepelni. Ezt senki más nem csinálta, csak ti. Nem volt könnyű utunk idáig, de soha nem adtuk fel. A svédek után mondtam: így születnek a csapatok. Most pedig ünnepeljünk!” – mondta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.

Az MKSZ elnöke, Ilyés Ferenc megköszönte a női kézilabda-válogatott játékosainak az elmúlt egy évben beletett munkát.

„Azt mondtam néhány nappal ezelőtt, hogy nem kell túlizgulni, csak mindenki hozza, amit tud. Hát ez még annál is jobb volt. Nem csak a kijutáshoz gratulálok, hanem ahhoz is, hogy megnyertétek a tornát. Élvezzétek ki” – mondta Ilyés Ferenc.

Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke azt emelte ki, hogy a játékosként csapatként érték el a kijutást.

„Ráléptetek egy útra, ami csodákig is elvezethet, és érzitek, hogy mit kell tenni ehhez. A legjobb, hogy élveztétek ezt a játékot, és öröm volt nézni minden percét. Ma, holnap még nem, de kedd reggeltől mindenki úgy keljen, hogy olimpikon! Fantasztikus dolog, élvezzétek minden percét!” – emelte ki az egykori kiváló kapus.

A BESZÉDEKRŐL KÉSZÜLT VIDEÓK IDE KATTINTVA TEKINTHETŐEK MEG! 

A párizsi olimpia kézilabdatornáinak csoportjait kedden sorsolják.

Kézilabda
2024.04.14. 18:55

Álomjáték! Húsz év után lesz ott mindkét kézilabda-válogatottunk az olimpián

Női csapatunk Japán legyőzésével hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a debreceni selejtezőtornát.

 

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ
1. CSOPORT, 3. (utolsó) FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–JAPÁN 37–28 (18–11)
Debrecen, Főnix Aréna, 4242 néző. Vezette: M. García, Paolantoni (argentinok)
MAGYARORSZÁG: BÖDE-BÍRÓ – GYŐRI-LUKÁCS 6, KLUJBER 11 (2), Vámos P., Füzi-Tóvizi 1, KUCZORA 3, Szöllősi-Schatzl 1.
Csere: Janurik (kapus), PAPP N. 1, SIMON P. 4, Márton 3, Bordás, Kácsor, Debreczeni-Klivinyi 4, Albek 1, Pásztor 2.Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
JAPÁN: Kametani – Hattori 1, Kaszai 2, Kitahara, Nagata, Josidome 1, AJZAVA 7 (3).
Csere: Baba (kapus), Szaszaki 1, Isikava 3 (1), Nakajama 4, Hacumi 2, Josino 1, Macumoto 1, Okada 4 (1), Szahara 1.
Szövetségi kapitány: Sigeo Kuszumoto
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–2. 12. p.: 6–4. 16. p.: 9–4. 23. p.: 13–7. 29. p.: 17–8. 35. p.: 20–12. 41. p.: 23–13. 48. p.: 29–17. 54. p.: 31–22.
Kiállítások: 6, ill 4 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/5

Legfrissebb hírek

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32

A törökökkel kezd a magyar női kézilabda-válogatott az új formátumú Eurokupában

Kézilabda
2025.03.18. 18:41

A dánokkal, a csehekkel és a törökökkel egy csoportban a magyar válogatott az új formátumú kézilabda Ek-ban

Kézilabda
2025.03.11. 12:08

Simon Petra szeretne Bajnokok Ligáját nyerni, és a válogatottal is aranyéremre hajt

Kézilabda
2025.03.10. 19:07

Faragó Lea: Leírhatatlan érzés, hogy a testvéremmel mutatkozhattam be a válogatottban

Kézilabda
2025.03.10. 10:24

Szmolek Apollónia végigmosolyogta a kéziválogatottnál töltött hetet

Kézilabda
2025.03.09. 08:40

Golovin Vlagyimir: Vannak olyanok, akikre továbbra is figyelnünk kell

Kézilabda
2025.03.08. 18:09

Az ukránokat fogadja a megfiatalított magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2025.03.08. 11:09
Ezek is érdekelhetik