Nem feltétlen tetszik, kedvezőbbre számítottunk – Nagy László a férfiválogatott csoportbeosztásáról

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.04.16. 19:47
null
Nagy László kedvezőbb sorsolásra számított a férfi kézilabda-válogatottunk esetében, Golovin Vlagyimir ellenben elégedett azokkal az ellenfelekkel, akiket a női válogatott kapott. Az olimpiai csoportok sorsolása után beszélgetett velük az NSO Tv.

„Nem feltétlen tetszik, kedvezőbbre számítottunk, de azzal is tisztában vagyunk, hogy az olimpián már nincs könnyű ellenfél. Így alakult a sorsolás, erre kell maximálisan felkészülni” – így reagált Nagy László a magyar férfi kézilabda-válogatott olimpiai csoportbeosztására.

Videónkban azt is elmondja, meglepte, hogy a franciák a mi csoportunkat választották, valamint videohívásban Chema Rodríguez is elmondja, mit szól az ellenfelekhez. Golovin Vlagyimir, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya viszont arról beszél, hogy három olyan csapat is az ellenfelek között van, akit szeretett volna, és azt is elárulja, miért ingatta a fejét, amikor megtudta, hogy a házigazda franciákkal is megmérkőzünk a csoportban.

A NŐI KÉZILABDATORNA CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT: Norvégia, Németország, Szlovénia, Svédország, Dánia, Dél-Korea
B-CSOPORT: MAGYARORSZÁG, Hollandia, Spanyolország, Franciaország, Brazília, Angola

XXXIII. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, CSOPORTKÖR (South Paris Arena)
NŐK, B-CSOPORT (mérkőzésidőpontok: 9.00, 11.00, 14.00, 16.00, 19.00, 21.00)
Július 25., csütörtök: Magyarország–Franciaország
Július 28., vasárnap: Magyarország–Brazília
Július 30., kedd: Magyarország–Angola
Augusztus 1., csütörtök: Magyarország–Spanyolország
Augusztus 3., szombat: Magyarország–Hollandia

A további menetrend (Lille, Pierre-Mauroy Stadion)
Negyeddöntő: augusztus 6., kedd, 9.30, 13.30, 17.30, 21.30
Elődöntő: augusztus 8., csütörtök, 16:30, 21:30
Döntő, bronzmérkőzés: augusztus 10., szombat, 10.00, 15.00

A FÉRFI KÉZILABDATORNA CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT: Spanyolország, Horvátország, Németország, Szlovénia, Svédország, Japán
B-CSOPORT: Dánia, Norvégia, MAGYARORSZÁG, Franciaország, Egyiptom, Argentína

XXXIII. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, CSOPORTKÖR (South Paris Arena)
FÉRFIAK, B-CSOPORT (mérkőzésidőpontok: 9.00, 11.00, 14.00, 16.00, 19.00, 21.00)
Július 27., szombat: Magyarország–Egyiptom
Július 29., hétfő: Magyarország–Argentína
Július 31., szerda: Magyarország–Norvégia
Augusztus 2., péntek: Magyarország–Dánia
Augusztus 4., vasárnap: Magyarország–Franciaország

A további menetrend (Lille, Pierre-Mauroy Stadion)
Negyeddöntő: augusztus 7., szerda, 9.30, 13.30, 17.30, 21.30
Elődöntő: augusztus 9., péntek, 16.30, 21.30
Döntő, bronzmérkőzés: augusztus 11., vasárnap, 9.00, 13.30

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Chema Rodríguez: A fiatalok közül már ősszel föltűnhetnek néhányan a válogatott összetartásokon

Kézilabda
2025.08.19. 13:04

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51
Ezek is érdekelhetik