Lukács Péter úgy véli, meghatározó játékossá vált Elverumban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.29. 13:43
Lukács Péter (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Lukács Péter szerint immár támadásban és védekezésben is meghatározó szerepe van a norvég Elverum HB férfi kézilabdacsapatában.

„Ez az első évem külföldön, és bár voltak kisebb nehézségeim, de hamar felvettem a ritmust” – nyilatkozta az irányító hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Lukács Péter hozzátette, fél év kellett, hogy teljesen beépüljön és mindent elsajátítson. Januártól higgadtabbnak, nyugodtabbnak érzi magát, és azóta sokkal jobban megy a játék, már támadásban és védekezésben is meghatározó szerepe van.

Mint kifejtette, összességében elégedett a mostani idényével, mert sok dologban tudott fejlődni és előrelépni, sok új taktikai elemet sajátított el, ezáltal a következő idény még könnyebb lesz számára.

„Tudom, hogy több van bennem, és biztos vagyok benne, hogy ezt ki is tudom hozni magamból” – szögezte le.

Lukács elmondta, a norvég élvonalban minden csapat szurkolói választanak egy játékost, akit az Év Kedvence szavazáson indítanak, és Elverumban idén őt választották.

„Meglepődtem, de nagyon boldog vagyok emiatt” – fűzte hozzá.

Meglátása szerint Norvégiában sokkal fizikálisabb egy mérkőzés, mint Magyarországon, a tempó is gyorsabb, és nagyon érdekes, hogy a vereséget teljesen máshogy kezelik, ugyanis próbálnak pozitívan hozzáállni és a hibák javítására törekedni.

Az Elverum legközelebb kedden lép pályára, amikor az Arendal vendége lesz a bajnoki elődöntő második meccsén. Lukács nehéz találkozóra számít, mert az alapszakaszban egyszer sem tudták legyőzni ellenfelüket, és az elődöntő első meccsén is csak hosszabbításban nyertek egy góllal. Megjegyezte, a regeneráció, a pihenés miatt fontos lenne, hogy ne legyen harmadik mérkőzés a párharcban.

Amennyiben sikerül a döntőbe jutás, az Elverum ellenfele minden bizonnyal a Kolstad lesz. A magyar irányító szerint a mostani idényben meccsről meccsre tudtak új taktikai elemeket behozni a játékba, amivel meglepték a címvédőt, ezért bízik benne, hogy visszavághatnak a tavalyi finálé elvesztéséért.

Lukács kölcsönszerződése jövő nyárig szól az Elverumnál, a Telekom Veszprémhez pedig 2026-ig köti megállapodás.

 

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

„A pénz nem minden, a kézilabdázás jobban hiányzik” – Máthé Dominik Elverumban új esélyt kapott az élettől

Kézilabda
2025.08.07. 21:20

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik