Hatgólos DVSC-győzelem a női kézilabda NB I rangadóján, de a vesztesnek is volt miért örülnie

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.04.21. 17:33
Sorozatban hatodszor nyertek a debreceniek (Fotó: Kovács Péter)
A vendég Mosonmagyaróvár kezdett jobban, de a remek második félidőt produkáló Debrecen nyerte meg 33–27-re a két csapat rangadóját a női kézilabda NB I 19. fordulójában. A vasárnapi játéknap másik mérkőzésén a Győr hazai pályán 38–21-re verte a Kisvárdát.

 

Kiválóan kezdett a Mosonmagyaróvár, Szemerey Zsófi két hazai támadást hatástalanított, közben a társak három gólt lőttek a túloldalon. A Loki a hetedik percre ledolgozta háromgólos hátrányát, ám továbbra is a vendégcsapat szerzett lépéselőnyöket – a debreceniek Petrus Mirtill labdaszerzést követő, a saját kilenceséről dobott üres kapus góljával vezettek először (8–7).

Újra nekilódult az Óvár (egy perc alatt zsinórban három gól), majd megint felkapaszkodott a Loki. A játékrész második felében is így hullámzott a játék, csak éppen felcserélődött a szereposztás: immár a DVSC járt előrébb, Petrus ötödik gólját követően már hárommal (16–13), de a szünetre az előny megint minimálisra csökkent, Stranigg Zsófia negyedik találatával visszajöttek a vendégek (16–15).

A második félidő elején Gabriel több védéssel elbizonytalanította a vendégeket, a debreceni támadások hatékonysága javult, és lassan, de biztosan nőtt a hazaiak előnye. A hajrában már inkább az volt a kérdés, hogy a Loki a gólok számában is ellensúlyozni tudja-e a Mosonmagyaróvár őszi győzelmét (23–30) – ez a rendkívül izgalmas végjátékban végül nem jött össze, kettejük összevetésében az Óvár egy góllal jobb maradt.

A zsinórban hat bajnokit megnyerő DVSC pillanatnyilag – a vesztett pontokat tekintve – lépéselőnyben van a harmadik helyért zajló versenyben, ám riválisával ellentétben még a Győrrel és az FTC-vel is játszania kell.

NŐI KÉZILABDA NB I
19. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
DVSC SCHAEFFLER–MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁRI KC 33–27 (16–15)
Debrecen, 1300 néző. V: Bócz, Wiedemann
DVSC: Bartulovic – GROSCH 6, Szabó Nina 1 (1), Vámos P. 3, Haggerty 2, Jovovics, PETRUS 7. Csere: GABRIEL (kapus), PLANÉTA 3, FÜZI-TÓVIZI 2, Töpfner 2 (2), Kácsor 4, CSERNYÁNSZKI 3, Hornyák D. Edző: Szilágyi Zoltán
MOSONMAGYARÓVÁR: Szemerey – Udvardi 3, Lancz 2, Pásztor N. 2, Tóth Eszter 4 (2), I. Ivancok 2, STRANNIG ZS. 5. Csere: Hadfi (kapus), Sztankovics K., TÓTH G. 6, Faragó Luca 2, Albek 1, Varga Emília. Edző: Gyurka János
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–3. 6. p.: 3–3. 17. p.: 8–10. 28. p.: 16–13. 40. p.: 19–16. 47. p.: 25–20. 52. p.: 28–22. 57. p.: 31–25
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: – Csak elismerés illeti a lányokat. Mindent megtettünk a győzelemért, ez volt az elsődleges célunk, amit magabiztosan meg is oldottunk. De van bennem hiányérzet, hiszen az egymás elleni eredmény fontos lehet a végén, de nem dőlt még el semmi.
Gyurka János: – Az első félidő még rendben volt, a másodikban viszont nem nagyon volt befejező játékosunk. Dicséretes, hogy hatvan percen keresztül küzdöttünk.

GYŐRI AUDI ETO KC–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 38–21 (22–7)
Győr, 1379 néző. V: Asztalos, Szalay Z.
GYŐR: SOLBERG-ÖSTHASSEL – GYŐRI-LUKÁCS 6, Gros 6 (2), Brattset Dale 5, Haugsted, V. KRISTIANSEN 3, S. Oftedal 2. Csere: S. Toft (kapus), Fodor Cs. 3, DE PAULA 6, Nze Minko 3, Hovden 1, Rju Un Hi 3, Szöllősi-Schatzl, Szár, Farkas Júlia. Edző: Per Johansson
KISVÁRDA: Mátéfi D. – Akijama, Karnik Sz. 3 (2), Bucsi 3 (2), Szabó Lili 1, Siska, Mérai 1. Csere: Leskóczi, Torda (kapusok), Kovalcsik B. 2, Juhász Gréta 4, Djatevszka 1, Novak 2 (1), GÉM 4, Makó. Edző: Józsa Krisztián
Az eredmény alakulása. 8. perc: 7–2. 11. p.: 12–2. 18. p.: 14–3. 24. p.: 18–5. 40. p.: 28–10. 45. p.: 31–11. 49. p.: 35–13. 56. p.: 37–17
Kiállítások: 4, ill. –
Hétméteresek: 3/2, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Per Johansson: – A nemzetközi kötelezettségünk miatt minden lehetőséget gyakorlásra kell felhasználnunk, ezért két különböző összetételű felállást szerepeltettünk. Az első játékrésszel teljesen elégedettek lehettünk, a hajrában azonban csökkent a figyelem, közelebb zárkózott az ellenfél.
Józsa Krisztián: – Teljesen más tempóban játszik a két csapat. Az első félidőben a védekezésbeli hibáinkat könyörtelenül kihasználta a magasabb szintet képviselő ETO. A szünet utáni játékunkból azonban tudunk profitálni, abban a harminc percben nem vallottunk szégyent.

Szombaton játszották
NEKA–Budaörs 23–27
Kozármisleny–FTC 23–32
Fehérvár–Vác 28–33
Vasas–MTK 28–30
Dunaújváros–Békéscsaba 32–26

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. Győr

22

20

2

778–504

+274 

40 

  2. FTC

19

19

694–475

+219 

38 

  3. Debrecen

19

16

3

599–471

+128 

32 

  4. Mosonmagyaróvár

18

14

4

601–503

+98

28 

  5. Vác

19

11

8

535–510

+25 

22 

  6. Budaörs

22

10

1

11

593–636

–43 

21 

  7. Dunaújváros

21

9

12

558–631

–73 

18 

  8. MTK

19

7

3

9

555–596

–41 

17 

  9. Vasas

20

6

2

12

512–581

–69 

14 

10. Fehérvár

19

5

2

12

520–599

–79 

12 

11. Kisvárda

19

5

1

13

477–550

–73 

11 

12. NEKA

20

5

1

14

502–587

–85 

11 

13. Békéscsaba

19

4

1

14

490–585

–95 

14. Kozármisleny

20

1

1

18

438–624

–186 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik