Szikora Melinda: Nagyon rosszul érintett, hogy a Bietigheim az utolsó pillanatban kicsekkolt mellőlem

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.29. 13:23
Szikora Melinda (Fotó: Getty Images)
Súlyos sérülése után bizakodva várja a nyarat Szikora Melinda válogatott kézilabdakapus, aki az idény végén távozik a német SG BBM Bietigheimtől, és a francia élvonalbeli Chambray Touraine-ben folytatja pályafutását.

A 44-szeres válogatott játékos, Szikora Melinda pénteken az M1 aktuális csatornának elmondta, nem szeretett volna váltani, de úgy érzi, a Bajnokok Ligája-negyeddöntős Bietigheim kihátrált mögüle.

„Nem szerettem volna váltani, de a Bietigheim az utolsó pillanatban kicsekkolt, kiállt mellőlem. Nagyon rosszul érintett, borzasztóan dühös voltam, de az élet megy tovább, és úgy döntöttem, hogy Franciaországban vagy Dániában szeretném folytatni a pályafutásomat. A Chambray már korábban is »sorban állt értem«, és első számú kapusra volt szükségük, úgyhogy néhány napon belül lezajlott az átigazolás” – fejtette ki a kapus, aki mindennap Stuttgartba jár rehabilitációra, miután októberi térdműtétje óta harcképtelen.

A 35 éves játékos közölte, egyelőre az út felénél jár, de látja már az alagút végét, és keményen dolgozik azon, hogy minél hamarabb pályára léphessen. A Chambray bizalmát jelzi ugyanakkor, hogy kétéves szerződést kötött vele, és már a következő szezon előtti alapozásnál számít rá.

„Úgy tervezem, hogy már Franciaországban kezdem meg a felkészülést, és szeptemberben pályára lépek az első bajnokin” – jelentette ki a kapus, akinek jelenlegi csapatát erősíti Faluvégi Dorottya és Háfra Noémi is.

Ami az április 11-14. közötti, Debrecenben sorra kerülő olimpiai selejtezőtornát illeti, Szikora elmondta, hogy már most nagyon izgul:

„Természetesen követni fogom a tévé előtt a meccseket, időnként kiabálva is. A lányok folyamatosan érdeklődnek az állapotomról, remek a kapcsolatom velük, és nagyon hiszek abban, hogy a kijutunk az olimpiára” – tette hozzá.   

Szikora korábban a Kiskunhalas, az Alba Fehérvár, a Ferencváros és a Siófok együttesét erősítette, Németországba 2021-ben igazolt. Jelenlegi együttesével 2022-ben és tavaly is bajnok, illetve kupagyőztes lett, sőt 2022-ben az Európa-ligát is megnyerték.

Kézilabda
2024.03.14. 19:45

Női kézi: Szikora Melinda a francia élvonalba igazolt – hivatalos

A súlyos térdsérüléséből lábadozó 35 éves kapus 2026-ig szóló szerződést kötött a klubbal.

 

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: teher alatt nőnek, de nem elegen

Utánpótlássport
2 órája

Szikora Melinda 18 védéssel járult hozzá a Chambray Touraine győzelméhez

Kézilabda
21 órája

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
Tegnap, 17:58

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
2025.05.05. 19:13

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Kézilabda: Fazekas Máténak a vérében a tehetség

Utánpótlássport
2025.05.01. 09:01

Kézi: célegyenesre fordul a fiúk felkészülése a világversenyek előtt

Utánpótlássport
2025.04.28. 14:49
Ezek is érdekelhetik