Női kézilabda BL: Faluvégiék búcsúztatták az Ikastot, továbbment a CSM

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.03.24. 17:31
Faluvégi Dorottya (balra) és társai ünneplik a továbbjutást (Fotó: Imago)
A német Bietigheim és a román CSM Bucuresti is kiharcolta a helyét a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, előbbi a dán Ikastot, utóbbi a szlovén Krim Ljubljanát búcsúztatta.

 

A Faluvégi Dorottyával felálló Bietigheim kétgólos előnyből várhatta az Ikast elleni visszavágót. A gyengébb kezdés után a szünetben már öttel ment a német együttes, a folytatásban pedig jól gazdálkodott az előnyével. Markéta Jerábková hetedik góljával az 59. perc végén 31–30-ra fordított az Ikast, az utolsó szót azonban Inger Smits mondta ki. A döntetlen továbbjutást ért Faluvégiéknek, a final fourért egy másik dán együttes, az Odense következik. A magyar válogatott jobbszélső négy kísérletéből három gólt szerzett, magyar csapattársai közül Háfra Noémi nem talált a kapuba, míg az idény végén távozó Szikora Melinda térdsérülésből lábadozik.

A CSM Bucuresti nem adott esélyt a Krimnek, a második meccset is 30–24-re nyerte meg a Ljubljana ellen. 

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
Ikast (dán)–Bietigheim (német) 31–31 (13–18)
Továbbjutott: a Bietigheim, 60–58-as összesítéssel. 
CSM Bucuresti (román)–Krim Ljubljana (szlovén) 30–24 (14–13)
Tj: a CSM Bucuresti, 60–48-as összesítéssel.

KÉSŐBB
Brest Bretagne (francia)–FTC-Rail Cargo Hungaria 26–31 (12–16)
Tj: az FTC, 59–56-os összesítéssel.

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Vipers (norvég)–DVSC Schaeffler 27–27 (10–15)
Tj: a Vipers Kristiansand, 56–55-ös összesítéssel

A NEGYEDDÖNTŐBEN
Vipers Kristiansand (norvég)–GYŐRI AUDI ETO KC 
CSM Bucuresti (román)–Metz (francia)
Bietigheim (német)–Odense (dán)
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–Esbjerg (dán)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik