„Nem érdekel, bírd ki!” – tüzelte Mikler a végére elfáradó Bartuczot

Vágólapra másolva!
2024.03.18. 00:22
Lékai Máté és Mikler Roland boldogsága: utolsó olimpiájukra utaznak Párizsba (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint arról beszámoltunk, a magyar férfi kézilabda-válogatott Portugália 30–27-es legyőzésével kijutott a párizsi olimpiára. A mérkőzést követően Lékai Máté és Mikler Roland így értékelt a Nemzeti Sportnak.

„Az utolsó világversenyemre készülök, most már biztosan! Húsz évet töltöttem el a válogatottban és még mindig utánozhatatlan érzés itt lenni! Ez a kijutás olyan keretet ad a pályafutásomnak, amelyet nem lehet szavakba önteni. A mérkőzés ugyanúgy hullámzó volt, mint a norvégok elleni. Folyton csak az órát néztem, hogy te jó ég, teljen már az idő és legyen meg a mérkőzés!” – mondta a Nemzeti Sportnak Mikler Roland.

„Régen izgultam így, régen remegett így a lábam. Sok mindenről döntött ez a mérkőzés a pályafutásomban. Lehetett volna ez az utolsó válogatott meccsem is, ami óriási feszültséget gerjesztett bennem. Ma az volt a szerepem, hogy a pályán kívül, amit tudok, hozzátegyem a sikerhez” – nyilatkozta Mikler Roland, aki mindenben igyekezett segíteni kapustársának, a szenzációsan védő Bartucz Lászlónak.

„Természetesen, amit csak tudtam, megtettem. Ha kiabálni, ha simogatni, ha buzdítani kellett, igyekeztem ott lenni vele. Az utolsó tizenöt percben jelezte, hogy már nagyon fáradt. Mondtam neki, hogy nem érdekel, bírd ki ezt még, nagyon fontos lesz! És utána volt még négy-öt védése. Szenzációs Laci, elképesztő volt a teljesítménye!”

Mikler szerint háromgólos hátránynál nem izgultak.

„Háromgólos hátrányban a legjobb formánkra volt szükség, ott az izgalom nem játszik. Szerencsére mindenkinek helyén volt a szíve, hozzátette a magáét és a Jóisten fogta a kezünket.”

Lékai Máté ünnepel feleségével, Lékai-Kiss Ramónával (Fotó: Dömötör Csaba)

Mikler Rolanddal együtt az utolsó olimpiájára készül Lékai Máté.

„Az olimpia összehasonlíthatatlan bármilyen más sporteseménnyel. Ráadásul ez európai olimpia lesz, amely közelebb lesz a szurkolóknak is. Azonos időzónában leszünk, így sokan fogják látni otthonról is a meccseinket. Ez fantasztikus élmény!” – jelentette ki az irányító.

„Nagyon sokat adott hozzá az a sikerhez, hogy hazai pályán játszottunk. Nagyszerű volt a hangulat, a szurkolók óriási segítséget nyújtottak ahhoz, hogy meg tudjuk fordítani a mérkőzést, és amikor összejött, ráomlott a portugálokra a csarnok! Mi összeszedtük az utolsó az erőtartalékainkat, és a végén, úgy érzem, már nem is tudtunk volna veszíteni.”

Lékai Mátét ötéves kisfia, Noé is elkísérte az interjúra.

„Amikor még nem volt fiam, az volt az álmom, hogy ha lesz, akkor lásson kézilabdázni. Bízom benne, hogy erről már lesznek emlékei. Örülök, hogy itt volt a családom. Anyukám, apukám, feleségem, a kisfiam. Nagyon sok támogatást adnak a karrieremhez.”

Szenzációs volt a tatabányai közönség (Fotó: Dömötör Csaba)
Fotó: Nemzeti Sport

FÉRFI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ
3. CSOPORT (TATABÁNYA)
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 30–27 (16–16)
Tatabánya, 6000 néző. V: Schulze, Tonnies (németek)
MAGYARORSZÁG: Mikler – IMRE B. 9 (3), Ancsin G. 2, Lékai 2, BÁNHIDI 4, SZITA 4, Bóka 1. Csere: BARTUCZ (kapus), Sipos A., Fazekas G. 2, Rosta M. 2, Ligetvári, Bodó 1, Ilic Z. 3. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
PORTUGÁLIA: Capdeville – PORTELA 6 (2), FRADE 5, Salvador, Cavalcanti 1, Fernandes 3, Martins 2. Csere: Marques (kapus), M. COSTA 4, F. Costa 1, Borges, Duarte 1, Rui Silva 1, Nazaré, Areira 3, Branquinho. Szövetségi kapitány: Paulo Pereira
Az eredmény alakulása. 4. p.: 3–1. 10. p.: 7–4. 14. p.: 8–7. 19. p.: 13–9. 24. p.: 15–12. 28. p.: 15–16. 37. p.: 18–21. 46. p.: 22–22. 50. p.: 22–24. 56. p.: 27–25
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2

   
1. Norvégia33102–786
2. MAGYARORSZÁG 32188–804
3. Portugália31193–912
4. Tunézia3377–1110
A 3. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

A PÁRIZSI OLIMPIA FÉRFI KÉZILABDATORNÁJÁNAK RÉSZTVEVŐI
Argentína, Dánia, Egyiptom, Franciaország, Horvátország, Japán, MAGYARORSZÁG, Németország, Norvégia, Spanyolország, Svédország, Szlovénia

Kézilabda
2024.03.17. 23:47

„Soha életemben nem tapasztaltam hasonlót” – Imre Bence megosztott egy történetet Chemáról

A portugál meccs egyik hőse a szüleivel kapcsolatban is felelevenített egy érdekes részletet.
Kézilabda
2024.03.18. 00:19

Chema Rodríguez: Ezek a srácok és ez az ország megérdemelte a kijutást

„A 2022-es Eb miatt volt egy súlyos adósságunk a szurkolók felé, talán a mostani sikerrel tudtunk valamit kompenzálni.”

 

Legfrissebb hírek

Imre Bence: A világbajnokság nagyon fájó emlék, de…

Kézilabda
2025.02.26. 17:27

Chema Rodríguez kihirdette a férfi kézilabda-válogatott Eb-selejtezőkre készülő keretét

Kézilabda
2025.02.26. 14:08

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Chema Rodríguez szerint furcsa, hogy a hét az öt elleni játékunk ekkora hangsúlyt kapott

Kézilabda
2025.02.06. 13:09

A hatodik legjobb a magyar kézilabda-válogatott a férfiaknál az EHF négyéves rangsorában

Kézilabda
2025.02.05. 14:33

Mikler Roland: Szinten kell tartanom a testemet, a lelkemet, mert ha ezt nem teszem meg, akkor jönnek a fiatalok

Kézilabda
2025.02.05. 10:13

Palasics Kristóf: Most még fáj, és nem jó rá visszagondolni, de...

Kézilabda
2025.02.05. 08:45

Ilyés Ferenc: A helyünkön vagyunk, talán még kicsit felül is teljesítettünk

Kézilabda
2025.02.04. 13:56
Ezek is érdekelhetik