A DAC női kézilabdázói kikaptak a Szlovák Kupa döntőjében

DUDUCZ TIBOR (Nagyszombat)DUDUCZ TIBOR (Nagyszombat)
Vágólapra másolva!
2024.03.24. 18:08
A dunaszerdahelyi csapat a kupadöntőn (Fotó: Duducz Tibor)
Címkék
A dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat harmadszor is a rövidebbet húzta a Szlovák Kupa döntőjében: a Nagymihály 27–23-ra legyőzte a sárga-kékeket vasárnap Nagyszombatban négyszáz néző előtt, és csakúgy, mint két éve, majd tavaly, az idén is elhódította a serleget.

Nagyon sokan kísérték el a DAC-ot a döntőre, a szurkolók hazai környezetet biztosítottak a sárga-kék lányoknak, akik ennek ellenére nem kezdtek jól; Debre Viktor vezetőedző rögtön a találkozó elején, háromgólos nagymihályi vezetésnél időt kért. Egészen a hatodik percig kellett várni az első DAC-gólra, aztán Juhos Kata két találata után úgy tűnt, magára talál a csallóközi csapat – a 11. percben már csak egy gól volt a bajnok Nagymihály előnye.

Nem így történt. A DAC játékosai tizenkét percig nem találtak a kapuba – a szerencsével is hadilábon álltak, többször a kapufáról kifelé jött a labda –, és ez idő alatt nyolcgólos előnyt szerzett a Nagymihály, a szünetben 15–8 volt az állás.

A második felidő első tíz perce a DAC-é volt, 7–2-re hozta ezt az időszakot. Mager Noémi remekül védett, Debre Viktor tanítványai tetszetős gólokat értek el, kétszer is két gólra felzárkóztak, sőt három perccel a vége előtt, Jovana Ilics találata után 24–23-at mutatott az eredményjelző.

Egyenlíteni azonban nem sikerült, a hajrá a Nagymihályé volt, és tizennegyedszer is megszerezte a Szlovák Kupát.

SZLOVÁK KUPA, DÖNTŐ, NAGYSZOMBAT
Michalovce (Nagymihály)–HC DAC 27–23 (15–8)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik