2026-ig hosszabbított fiatal jobbszélsőjével a Szeged

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.03.01. 11:15
Szilágyi Benjáminnal 2026 nyaráig hosszabbított a Szeged (Fotó: pickhandball.hu)
Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata 2026 nyaráig hosszabbított jobbszélsőjével, Szilágyi Benjáminnal.

Az OTP Bank-Pick Szeged a klub honlapján jelentette be, hogy 2026. június 30-ig szerződést hosszabbított Szilágyi Benjáminnal. 

A 2003 májusában született jobbszélső a Szeged utánpótlásában kezdte pályafutását, végigjárta a ranglétrát, majd 2020-ban lett a PICK Kézilabda Akadémia játékosa. 2021-ben bemutatkozott az NB I-ben, az Orosháza elleni mérkőzésen ráadásul hat gólt is szerzett. Szilágyi a 2022–2023-as idényt kölcsönben a NEKA együttesében töltötte, majd egy év után visszatért a Szegedhez.

A K&H férfi kézilabdaligában 16 meccsen szerepelt és 53 gólnál jár. A jelenlegi idényben Szilágyi bemutatkozott a Bajnokok Ligájában is, eddig négy gólt szerzett, a dán Aalborg elleni hazai találkozón dobta első BL-találatát.

„Kisgyerekként az volt az álmom, hogy a kék mezt viselhessem. Ez megvalósulhatott, és büszke vagyok arra, hogy szeretett klubom számol velem, így meghosszabbította velem a szerződésem. Tudom, hogy még sokat kell dolgoznom, van még hova fejlődni, de ezen munkálkodom, hogy még jobb legyek. Élvezem minden pillanatát a csapatnál, nagyon rendesek velem a társak, rengeteg segítséget kapok tőlük” – nyilatkozta a klub honlapjának Szilágyi Benjámin.

Kézilabda
2024.02.29. 20:16

Férfi kézilabda BL: nyert a Kielce, playoffkörös a Szeged!

A lengyelek simán legyőzték a Kolstadot. A B-csoportban a Magdeburg drámai meccsen nyert a Barca ellen.

 

 

Legfrissebb hírek

A szünet után sebességet váltott, és nyert Zágrábban a Szeged

Kézilabda
13 órája

Kellemetlennek ígérkező feladat előtt a Szeged és a Veszprém is

Kézilabda
19 órája

50 éve az élvonalban a Pick Szeged

Képes Sport
2025.10.18. 13:35

Fazekas Máté a Szegedre igazolásról: Mindenképp élnem kellett a lehetőséggel

Kézilabda
2025.10.17. 13:43

Ezúttal nem sikerült a Szegednek meglepnie a Magdeburgot a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.15. 20:23

Jim Gottfridsson: Tudom, hogyan nyerhetünk a Magdeburg ellen

Kézilabda
2025.10.15. 06:30

NS-képeslap: Szeged egyik éke a Pick Aréna

Kézilabda
2025.10.14. 09:17

A Szeged és a Veszprém is hozta a kötelezőt a kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48
Ezek is érdekelhetik