Sportrádió: Elek Gábor csapata remekléséről beszélt az MK-búcsút követően

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.02.01. 09:42
Elek Gáborék sokáig jutottak a Magyar Kupában (Fotó: Földi Imre)
A Ferencváros korábbi vezetőedzője, az NB I/B-s Esztergom női kézilabdacsapatának szakmai igazgatója, Elek Gábor volt a Sportrádió vendége.

 

Az esztergomiak két élvonalbeli csapat legyőzése után a Mosonmagyaróvár ellen maradtak alul a női Magyar Kupa negyeddöntőjében. 

„Marha jó buli volt, élvezte a csapat, élvezte a közönség is, felszabadult mérkőzéseket játszottunk. Semmilyen elvárás nem volt felénk, de jó teljesítményt nyújtottunk. December óta szinte állandó probléma, hogy telt házas minden meccsünk, ami persze egyfelől örömteli, de akkor is megoldást kell rá találni” – mondta Elek Gábor szakmai igazgató. 

„Arra mindig megpróbálunk figyelni, hogy a hozzáállásunk ne is másod-, hanem első osztályú legyen. Ha nem kellő agresszivitással megyünk bele a meccsbe, akkor azon utólag nagyon nehéz módosítani” – tette hozzá. 

KÉZILABDA
MAGYAR KUPA 
NŐK, 5. FORDULÓ (a négy közé jutásért)
Esztergomi Vitézek (NB I/B)–Motherson Mosonmagyaróvári KC 24–32 (11–15)
Ld: Takács 9, ill. Schatzl 6, Ivancok, ALbek 5-5

A TELJES ADÁS MEGHALLHATHATÓ ITT! 

 

Legfrissebb hírek

A szoros első félidő után bedarálta a Ferencváros az Esztergomot a női kézi NB I nyitányán

Kézilabda
2025.08.29. 19:32

Szöllősi-Zácsik Szandra elárulta, pályára lép-e a Ferencváros ellen

Kézilabda
2025.08.26. 20:03

Elek Gábor a Ferencváros elleni kezdésről: nekem most ez annyira nem hiányzik

Kézilabda
2025.08.25. 15:57

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
2025.08.13. 17:35

Frankl András szerint csak a végén dönt a McLaren a csapatsorrendről

F1
2025.08.04. 22:31

Elek Gábor: Olyanok voltunk, mint a papírhajó, ahogy kaptunk egy kis terhet, elsüllyedtünk

Kézilabda
2025.08.04. 18:42

Elek Gábor: Nulladikok szeretnénk lenni, nem elsők

Kézilabda
2025.07.24. 10:17

Az Esztergom svájci vagy szerb ellenféllel csap össze az Európa-ligában, a Mosonmagyaróvár görög riválist kapott

Kézilabda
2025.07.15. 12:28
Ezek is érdekelhetik