„Na, visszatértünk egyszerre!” – Háfra és Kácsor szobatársként harcol az olimpiáért

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.02.27. 08:58
null
Kácsor Gréta csaknem egy, Háfra Noémi csaknem másfél év után tért vissza a női kézilabda-válogatottba. Bár most a Svájc elleni Eurokupa-mérkőzésekre készülnek, már egyértelműen a debreceni olimpiai selejtező lebeg a szemük előtt. Háfrának egyelőre a helye sem biztos, Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány még most méri fel az állapotát. Az NSO Tv videójában mindkét balátlövő és a mester is megszólal a nagy visszatéréssel kapcsolatban.

Háfra Noémi nem palástolta: nagyon izgatott, hogy ismét a válogatottal készülhet.

„Rég volt már tényleg az utolsó válogatott szereplésem. Tele vagyok várakozásokkal. Amikor felhívott a kapitány, hogy szeretné megnézni, hogy állok, nagyon boldog voltam. Mondtam neki, pont most érzem azt, hogy fizikailag is készen állok a visszatérésre. Majd most meglátjuk, mit tudok hozzátenni ehhez a két edzéshez, attól függ, hogy a meccsen is tudok-e szerepelni.”

Videónkban Háfra beszél a klubváltásáról, az olimpiai selejtezőről, a párizsi olimpiai álomról, de azt is megtudjuk, hogy Kácsor Grétával szobatársként tértek vissza a válogatottba.

Kácsor szintén boldog, hogy újra együtt lehet a lányokkal.

„Mindenki jól fogadott, jól érzem magam itt, minden tökéletes. A kapitánnyal elég sűrűn beszélünk, nem arról volt szó, hogy most egy évig nem beszéltünk egymással. Igazából úgy gondolta, hogy szerinte most itt van a helyem, és én mondtam, hogy természetesen.”

Videónkban szó esik arról, ezúttal sikerülhet-e remek klubformáját átmenteni a válogatottba, illetve a szövetségi kapitány is beszél mindkét játékosról.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Böde-Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO), Faluvégi Dorottya (SG BBM Bietigheim – Németország)
Jobbátlövők: Albek Anna (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Papp Nikolett (SCM Gloria Buzau – Románia)
Irányítók: Vámos Petra (DVSC Schaeffler), Debreczeni-Klivinyi Kinga (Moyra-Budaörs), Simon Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: Bordás Réka (Praktiker-Vác), Füzi-Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler), Pásztor Noémi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC)
Balátlövők: Kácsor Gréta (DVSC Schaeffler), Kuczora Csenge (Praktiker-Vác), Juhász Gréta (Kisvárda Master Good SE), Háfra Noémi (SG BBM Bietigheim – Németország)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szöllősi-Schatzl Nadine (Győri Audi ETO)

Az Eurokupa 3–4. fordulójának programja
Február 28., szerda
17.00: Magyarország–Svájc, Tatabánya
19.15: Norvégia–Ausztria, Halden
Március 2., szombat
16.30: Svájc–Magyarország, Gümligen
Március 3., vasárnap
16.00: Ausztria–Norvégia, Innsbruck
Korábbi eredmények
Magyarország–Norvégia 31–38 (17–19)
Svájc–Ausztria 33–27 (18–11)
Ausztria–Magyarország 32–34 (15–19)
Norvégia–Svájc 44–29 (23–18)
Az állás: 1. Norvégia 4 pont, 2. Magyarország 2 (65-70), 3. Svájc 2 (62-71), 4. Ausztria 0
Az Eurokupában azok a csapatok vesznek részt, amelyek nem lépnek pályára a decemberi, magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezősorozatában.

 

Legfrissebb hírek

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
2025.10.23. 20:25

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Bukovszky Anna: Csak apróságokon kell javítani

Kézilabda
2025.10.21. 10:36

Klujber Katrin: Nehéz egy világverseny úgy, hogy alig tudsz edzeni

Kézilabda
2025.10.21. 09:52

Vámos Petra: Nagyjából ott tartunk a világbajnokság előtt, ahol kell

Kézilabda
2025.10.21. 06:37

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra már a legjobb formában érkezünk meg

Kézilabda
2025.10.20. 06:57

Stabil magyar védekezés és 11 gólos siker a csehek ellen a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
2025.10.19. 20:33

Golovin Vlagyimir stabilabb védekezést vár a csehek ellen

Kézilabda
2025.10.19. 11:20
Ezek is érdekelhetik