Chema Rodriguez: Máthé Dominikot hétfőn megműtötték Párizsban

BALÁZS DÁVIDBALÁZS DÁVID
Vágólapra másolva!
2024.02.06. 14:50
Chema Rodriguez (Fotó: Földi Imre)
A magyar felnőtt kézilabda-válogatottak szövetségi kapitányai mostantól rendszeresen megosztják gondolataikat a szurkolókkal az mksz.hu-n vezetett blogjukban. Chema Rodriguez, a férfiválogatott szakvezetője az 5. helyet hozó Európa-bajnokság utáni, korántsem szürke hétköznapokról írt az 1. részben – hívta fel a figyelmet a Magyar Kézilabda-szövetség az oldalán. A bejegyzést tartalmi változtatás nélkül közöljük.

 

„Az első bejegyzést nagy örömmel kezdhetem, hiszen nem csupán az Eb-szereplés friss élmény, hanem múlt pénteken az is kiderült, hogy Tatabányán játszhatjuk az olimpiai selejtezőt! Tudtuk, hogy melyik nap hozhatja nyilvánosságra a döntést a Nemzetközi Kézilabda-szövetség, és egész pénteken izgultam, hiszen ellenfeleink, azaz Tunézia, Portugália és Norvégia közül utóbbi kettő is szóba jöhetett házigazdaként. Aztán ahogy megkaptuk az értesítést a számunkra kedvező döntésről, rögtön hívtak a magyar szövetségből a jó hírrel. Nagyon örülök neki, nagy munkát fektetett a pályázatba és a lobbizásba az MKSZ, mi pedig minden erőnkkel azon leszünk, hogy kijussunk a párizsi olimpiára és örömet szerezzünk a szurkolóknak!

A friss élményen túl tekintve, több mint egy hete véget ért az Európa-bajnokság, ám a lezárása, értékelése természetesen most zajlik, hiszen a stábbal elkészítem a szakmai beszámolót, ami számomra is fontos, hiszen nem az események hevében, hanem megfontoltabban tudom értékelni a felkészülést, újra nézni a meccseket, a teljesítményünket, no és persze a Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége is értékeli majd a beszámoló alapján a tornát. Így a mostani napok ezzel telnek egyrészt, de természetesen más dolgok is előtérbe terülnek. Itt is szeretném megköszönni azt a sok-sok biztatást, amit az Európa-bajnokság alatt kaptunk a Németországba kiutazó magyar szurkolóktól és itthonról is.

Sokan kérdezik tőlem is, hogy mit csinál a szövetségi kapitány, ha éppen nincs válogatott időszak? Két állandó pont van ilyenkor az életemben, az egyik ugyanúgy a csapat, a másik pedig a családom. Egy átlagos napon reggel elviszem a gyerekeket iskolába, próbálok kicsit magam is mozogni, sportolni, majd következnek a válogatottal kapcsolatos »hétköznapi« dolgok.

Ebbe beletartozik a játékosok napi sorsának követése, a mérkőzésektől, az esetleges sérülésektől a rehabilitáció figyelemmel kísérése, no és persze az ellenfelek elemzése is.

Hétfőn Máthé Dominikot Párizsban meg kellett műteni, így aznap többször is beszéltünk, hiszen fontos, hogy tudjam, hogy éli meg ezeket a napokat, de ugyanilyen fontosnak tartom, hogy a játékosok érezzék: velük vagyok. Rendszeresen beszélek Szikra-Mezey Csabával, hiszen Csabi egyrészt a válogatott technikai vezetője, az utazások, edzéslehetőségek felszerelések szervezésének kulcsa, tulajdonképpen minden egyes közös napunk az ő kezében van, másrészt a csapat vezető terapeutájaként is nála futnak össze az információk a srácokról.

Folyamatosan figyelem a meccseket is természetesen. A magyar bajnokság mellett hozzáférésem van a Bundesliga, a spanyol Asobal és a francia liga mérkőzéseihez, a hétvégén például Sipos Adriánnak is gratulálhattam, hiszen a Melsungennel bejutott a Német Kupa négyes döntőjébe. Egyedül a román ligát nehezebb követni Magyarországról, így Rosta Mikivel is rendszeresen beszélek, hogy mi a helyzet vele Bukarestben.

Az Eb lezárása után már az olimpiai selejtezőre való felkészülés kerül fókuszba, az ellenfelek Eb-, illetve Afrika-kupa-meccsei megvannak, de erről majd a következő bejegyzésben. Addig is üdvözlet mindenkinek, hajrá, magyar kézilabda!”

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Oslóban

Kézilabda
2025.10.18. 22:28

Kézilabda: a férfi NB I legfiatalabbjai Budakalászon pallérozódnak

Utánpótlássport
2025.10.11. 21:22

Európai kézilabdaligák: tíz magyar védéssel nyert a Melsungen

Kézilabda
2025.10.10. 22:36

Kolics János: A hartai munka a pályafutásom megkoronázása

Utánpótlássport
2025.10.10. 20:08

Chema Rodríguez: Volt mit és kit nézni az elmúlt hetekben

Kézilabda
2025.10.09. 15:41

Chema Rodríguez keretet hirdetett, Máthé Dominik visszatér

Kézilabda
2025.10.09. 08:19

Szilágyi István: Egymás után két meccset is le tudtunk volna játszani

Kézilabda
2025.10.06. 06:53

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18
Ezek is érdekelhetik