Rosta Miklós hazautazott gyermeke születése miatt

Vágólapra másolva!
2024.01.21. 12:12
Rosta Miklós (Fotó: MTI)
Rosta Miklós, a magyar kézilabda-válogatott beállója gyermeke születése miatt vasárnap hazautazott Magyarországra a németországi Európa-bajnokságról.

 

„Tudtuk, hogy Mikiék gyermekének születése az Európa-bajnokság idejére eshet, és mivel ennél fontosabb dolog nincs az életben, természetesen ő és a csapat is fölkészült rá, hogy bármelyik pillanatban hazautazhat, vasárnap reggel pedig el is indult – idézte Chema Rodríguez szövetségi kapitányt a szövetség Facebook-oldala. – Reméljük, minden rendben zajlik majd, a legjobbakat kívánjuk és sok szeretettel várjuk vissza Mikit Kölnbe!”

A magyar válogatott jelenleg a második helyen áll középdöntős csoportjában, és hétfőn 20.30-tól a házigazda Németország, szerdán 18 órától pedig az olimpiai címvédő Franciaország ellen lép pályára. A csoportok első két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak.

Rostát hétfőn minden bizonnyal Szöllősi Szabolcs pótolja majd, aki eddig nem szerepelt a keretben.

A 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságról Lékai Máté és Balogh Zsolt utazott haza hasonló okok miatt, Bodó Richárd pedig – ugyancsak gyermeke születése miatt – kihagyta a 2021-es vb első csoportmeccsét.


 
      
1. Franciaország33106–946
2. Ausztria31280–794
3. MAGYARORSZÁG32191–81
4. Németország311178–793
5. Horvátország31286–911
6. Izland3381–980
A CSOPORT ÁLLÁSA


A Nemzeti Sportot az Eb-ről Vincze Szabolcs tudósítja.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik