Női kézilabda NB I: megóvta a DVSC az FTC elleni meccset

Vágólapra másolva!
2024.01.30. 15:05
Tomori Zsuzsanna (jobbra) hamarabb visszajött a pályára (Fotó: Czinege Melinda)
A DVSC Kézilabda Kft. óvást nyújtott be a DVSC Schaeffler–FTC-Rail Cargo Hungaria bajnoki mérkőzésen történtek miatt – számolt be róla hivatalos honlapján a hajdúsági klub.

 

„Az óvás alapja, hogy a Ferencváros elleni mérkőzés kilencedik percében Tomori Zsuzsanna, a kétperces büntetése letelte előtt újra pályára lépett (6:41-nél kapta meg a kiállítást és a videofelvétel tanúsága szerint 8:29-nél már a pályán volt, ekkor indult el a cserezóna felé), ami szabálytalan és újabb kétperces kiállítással büntetendő. Ez a találkozót közvetítő M4 Sport csatorna felvételein is jól látható. Másodedzőnk, Kudor Kitti jelezte a szabálysértést a zsűriasztalnál ülő szövetségi képviselőnek, de az intézkedés elmaradt” – olvasható a DVSC indoklásában

A DVSC álláspontja szerint „Tomori Zsuzsanna szabálysértése lényegesen befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, hiszen amennyiben az FTC játékosa újabb kétperces büntetést kapott volna, a hazai csapat rövid ideig kettős emberelőnyben, majd újabb két percig emberelőnyben játszhatott volna 2–2-es állásnál. Lényeges körülmény, hogy Tomori a 11. perctől két kiállítással játszott volna és tekintettel arra, hogy a védekezésben fontos szerepet betöltő kézilabdázóról van szó, a mérkőzés további részében ez jelentősen megváltoztathatta volna a játék képét, pláne úgy, hogy addigra a Ferencváros másik hármas védője, Béatrice Edwige már piros lap miatt nem lehetett pályán.”

A Lokinál úgy vélik, hogy az FTC-Rail Cargo Hungária elleni mérkőzés végeredménye alapvetően befolyásolja a bajnokság végkimenetelét, ezáltal az európai kupákban induló csapatok sorrendjét. Így a mérkőzésen elkövetett műhiba hátrányosan érinti a DVSC csapatát a nemzetközi kupaindulásért folytatott küzdelemben. 

 A debreceni találkozót 24–21-re megnyerte a bajnokságban 26 ponttal éllovas FTC. A DVSC 20 ponttal a negyedik a tabellán.

1. FTC1313478–325+153 26 
2. Győr14122497–318+179 24 
3. Mosonmagyaróvár13121454–349+105 24 
4. Debrecen13103393–313+80 20 
5. Vác1376356–353+3 14 
6. Budaörs13616361–386–25 13 
7. Fehérvár13427354–395–41 10 
8. Vasas13427329–372–43 10 
9. Dunaújváros1358331–412–81 10 
10. MTK13337367–402–35 
11. Kisvárda13418336–384–48 
12. Békéscsaba13319333–390–57 
13. NEKA142111342–424–82 
14. Kozármisleny131111298–406–108 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Nyolc játékos hosszabbítását bejelentve teljes a NEKA kerete

Kézilabda
19 órája

Női kézilabda NB I: Konkoly Csabáék tavaszig szeretnék kitolni a jó teljesítményt a Vasasnál

Kézilabda
20 órája

Nem kapott indulási jogot a Veszprémi KKFT a másodosztályú kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.07.01. 11:27

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

Női kézi NB I: még nagyobb csodára készülnek Balatonbogláron

Kézilabda
2025.06.27. 08:42

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Életveszélyben volt a felesége – a leendő FTC-edző és neje először beszélt a történtekről

Kézilabda
2025.06.24. 10:50

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19
Ezek is érdekelhetik