Női kézi BL: Erre szokták mondani, a játékvezetőkkel együtt kell győzni – Simon Petra

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.01.14. 07:41
A női kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjában a Ferencváros 33–28-ra kikapott Érden az Esbjergtől. A találkozó után az FTC irányítójával, Simon Petrával beszélgetett az NSO Tv stábja.

Simon Petrát arról kérdeztük, mi volt a két félidő között a különbség.

„Szerintem az elsőben sokkal feszesebb volt a védelmünk, mindig oda tudtunk egymásnak segíteni. Blaninak jöttek a védések és támadásban is tudtuk kamatoztatni azt az önbizalmat, amit megszereztünk. A második félidőt egyből úgy kezdtük, hogy kaptunk két-három gólt, amikre nem tudtunk válaszolni. Utána már csak loholtunk az Esbjerg után, ami nagyon nehéz feladat, hiszen tényleg világklasszisokból álló csapattal álltunk szemben. Kicsit a védekezésünk ritmusa is lejjebb ment, nem annyira értek össze a besegítések, és támadásban sem találtuk a megfelelő ritmust, a megfelelő helyzeteket.”

Videónkban beszélgetünk a 10 gólt szerző világklasszis, Henny Reistad megállításáról, de Simon látványos találatairól is. Szóba kerül a nem túl következetesnek tűnő játékvezetés és a jövő heti, Ljubljana elleni BL-mérkőzés is.

BÖDE-BÍRÓ: KÖSZÖNJÜK, HOGY GYŐZTESKÉNT ÜNNEPELTEK A SZURKOLÓK

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 10. FORDULÓ
B-CSOPORT
FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg (dán) 28–33 (16–15)

Legfrissebb hírek

Mátyás bús hadánál is többen voltak

Népsport
25 perce

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
17 órája

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:45

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:54

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 22:14

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 13:58

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 10:39

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53
Ezek is érdekelhetik