Imre Bence: Ligetvári vigyázott rám? Igen, a legvégén jöttünk el a buliról

N-P. T., P. V.N-P. T., P. V.
Vágólapra másolva!
2024.01.27. 17:47
null
Hazaérkezett németországi Európa-bajnokságról a történelmi, 5. helyen záró férfi kézilabda-válogatott. A sikerből alaposan kivette a részét Imre Bence is, akit édesanyja, a korábbi Eb-győztes, világbajnoki és olimpiai ezüstérmes Kökény Beatrix is a reptéren várt. A büszke anyukával is beszélgettünk, aki megköszönte Ligetvári Patriknak, hogy vigyázott a fiára. Imre Bencétől pedig megtudtuk, mikor is kellett vigyázni rá.

Imre Bencének felvetettük, hogy valósággal berobbant ezen az Európa-bajnokságon.

„Tudtam, hogy nem ismernek sokan, reméltem, hogy így fog sikerülni az első pár meccs. Nagyon fontos volt az Izland elleni találkozó a csapatnak és nekem is, az megalapozta az egész Európa-bajnokságot, főleg nekem, mert az volt az első meccsem. Szívemet-lelkemet kitettem a pályára, szinte minden egyes meccsen majdnem meghaltam, hogy csak nyerjük meg, csináljuk meg.

Videónkban beszélgetünk arról, kell-e kezelni a hirtelen jött népszerűséget; hogy milyen üzeneteket kapott szüleitől, Kökény Beától és Imre Gézától; hogy kipróbálná-e magát a Bundesligában; de szóba kerül a meccs utáni ünneplés és az is, miért kellett rá vigyáznia Ligetvári Patriknak.

Imre Bence édesanyjával, az Európa-bajnok, illetve világ- és olimpiai bajnoki ezüstérmes korábbi kézilabdázóval, Kökény Beával is beszélgettünk.

Kökény Beatrix elárulta, nagyon izgultak otthon férjével, az olimpiai ezüstérmes korábbi vívóval, Imre Gézával.

„Nagyon boldogok és büszkék voltunk mindannyian rá. Az is tetszett, hogy nemcsak a helyzeteit lőtte be, hanem visszafutott, próbált védekezésben is minél többet teljesíteni, hol sikeresen, hol kevésbé. Tényleg benne volt az, hogy abból is ki kell vennie a részét, és csinálta szépen a dolgát.”

Videónkban elárulja, hogyan kommunikáltak fiával az Eb alatt, illetve elmeséli, milyen érzés a Nemzeti Sport címlapján látni őt.

 

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: ezüstéremig menetelt a Harta U15-ös leánycsapata

Utánpótlássport
10 órája

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter spanyol bajnok lett

Kézilabda
21 órája

Ligetvári Patrik: Ha tényleg csapatként működünk, akkor bármire képesek vagyunk

Kézilabda
2025.05.30. 22:11

Szoros bajnoki döntő várható a két magyar sztáralakulat, a címvédő Veszprém és a trónkövetelő Szeged között

Kézilabda
2025.05.30. 11:26

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

Imre Bence 12 gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
2025.05.28. 22:25

A Flensburgé az arany; Imre Bencéék Sipos Adriánékat felülmúlva bronzérmesek az Európa-ligában

Kézilabda
2025.05.25. 19:36

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20
Ezek is érdekelhetik