Férfi kézi: Szita Zoltán visszatér Plockba – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.04. 13:36
null
Szita Zoltán visszatér Plockba (Fotó: Kovács Péter)
Visszatér a lengyel férfi kézilabda-bajnokságban és a Bajnokok Ligájában érdekelt Orlen Wisla Plockhoz a magyar válogatott balátlövő, Szita Zoltán.

Még decemberben számoltunk be róla, hogy két magyar válogatott kézilabdázóval erősíthetnek a lengyel élvonal sztárcsapatai, hiszen Máthé Dominik a PSG-ből a Kielcébe, Szita Zoltán pedig Szegedről a Plockba igazolhat – a jobbátlövő Talant Dujsebajevékhez szerződését még aznap be is jelentették.

A Veszprémben nevelkedő, Balatonfüreden is megfordult Szita Zoltán érkezését pedig most tette hivatalossá a korábbi Veszprém-edző, Xavi Sabaté irányította Wisla Plock. A 25 éves magyar válogatott átlövő 2019 és 2022 között már három évet lehúzott a lengyel élcsapatnál, mielőtt visszatért volna az OTP Bank-Pick Szegedhez.

„A Plockban eltöltött három év különleges időszak volt számomra, sokat tanultam és nagyszerű pillanatokat éltem át a csapattal. A Plock különleges helyet foglal el a szívemben, ezért nagyon örülök a visszatérésnek. Remélem, hogy együtt sikerül elérni céljainkat” – mondta a három éves szerződést kötő Szita Zoltán a Plock honlapján.

A játékos az M4 Sporton úgy fogalmazott: aki követi a kézilabdát, az láthatja, hogy nem élete legsikeresebb másfél éve áll mögötte. Már az előző szezonban megfogalmazódott benne a távozás gondolata, amikor 13 góllal kikaptak a dán Aalborgtól a Bajnokok Ligájában, ráadásul utána nem a posztján, hanem balszélsőként kapott lehetőséget. A Plockot a vezetőedző személye miatt választotta, hiszen Javier Sabatéval a távozása óta is tartotta a kapcsolatot.

„Ő is látta, hogy nem úgy működnek a dolgok, nem úgy játszom, nem az a Szita Zoltán vagyok, aki nála voltam” – szögezte le.

A szegedi szerződése ugyan 2025-ig szólt, de közös megegyezéssel bontották fel, vagyis a klubvezetők nem akadályozták meg a távozását, mert látták, hogy valami nem működik.




A Plocknak egyébként már van egy magyar játékosa, a Telekom Veszprémtől kölcsönvett Fazekas Gergő nemrég hosszabbított a bakonyiakkal, de a következő idényt is a lengyel élcsapatnál tölti, de a csapatot erősíti több egykori NB I-es légiós is, mint Mirko Alilovic, Nico Mindegía és Mirsad Terzic.

Legfrissebb hírek

Mikler késszúrásként élte meg két beállójuk kiesését

Kézilabda
3 órája

A szünet után sebességet váltott, és nyert Zágrábban a Szeged

Kézilabda
5 órája

Kellemetlennek ígérkező feladat előtt a Szeged és a Veszprém is

Kézilabda
11 órája

Európai kézilabdaligák: Fazekas tíz gólt lőtt a Kielcének

Kézilabda
2025.10.19. 20:29

50 éve az élvonalban a Pick Szeged

Képes Sport
2025.10.18. 13:35

Fazekas Máté a Szegedre igazolásról: Mindenképp élnem kellett a lehetőséggel

Kézilabda
2025.10.17. 13:43

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Ezúttal nem sikerült a Szegednek meglepnie a Magdeburgot a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.15. 20:23
Ezek is érdekelhetik