Férfi Eb: Teljesen szétlőttek minket – Bodó nem köntörfalazott a németek elleni vereség után

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.22. 22:56
Bodó Richárdnak is meggyűlt a baja a német védelemmel (Fotó: Imago Images)
Mint arról beszámoltunk, a magyar férfi kézilabda-válogatott szoros első félidő után simán kikapott a házigazda németektől az Európa-bajnokság középdöntőjében. A meccs után Bodó Richárd és Ancsin Gábor nyilatkozott az M4 Sportnak.

 

„Jól kezdtünk, de a vége nem lett szép. Sajnálom, hogy most ennyi volt bennünk, lehet, hogy két nap múlva megint máshogy fogunk játszani, és hatvan percig tudunk magasabb szinten teljesíteni. A védekezésünk, ami eddig kiemelkedő volt az Európa-bajnokságon, nem működött, nagyon gyorsan jöttek ránk a németek, főleg a második félidőben, és szétlőttek minket. Nagyon jó a német csapat, elkapta a ritmust, megjött az önbizalma, és csak ment előre, mi pedig nem tudtuk tartani” – fogalmazott Bodó Richárd, aki az első félidei három gólja után a második játékrészben már nem volt eredményes.

Ancsin Gábor hasonlóan kritikus hangot ütött meg.

„Már az első félidőben sem működött úgy a védekezésünk, ahogy az eddigi mérkőzéseinken. Vissza kell majd néznünk a meccset, de belül csak az érződött, hogy semmi sem sikerül a védelemben. Ez most abszolút nem klappolt, a második játékrészben ráadásul a támadójátékunk is teljesen szétesett. Rengeteg technikai hibával játszottunk, eladott labdáink voltak, amit egy ilyen szintű csapat ellen nem engedhetünk meg magunknak” – mondta a válogatott jobbátlövője.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (NÉMETORSZÁG)
KÖZÉPDÖNTŐ, 4. FORDULÓ
I. CSOPORT (KÖLN)
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 35–28 (18–17)
Köln, 19 750 néző. Vezette: Jorum, Kleven (norvégok)
NÉMETORSZÁG: Wolff – Steinert 4 (1), Häfner 4, KNORR 4 (2), Golla 4, KÖSTER 8, Dahmke 3. Csere: Späth (kapus), HEYMANN 4, KOHLBACHER 4, Weber. Szövetségi kapitány: Alfred Gíslason
MAGYARORSZÁG: Bartucz – Lékai 4 (2), ANCSIN G. 6, Sipos A., Bánhidi 1, Bodó 4, Bóka 1. Csere: Palasics (kapus), Imre 2, Fazekas G. 2, ROSTA M. 6, Ligetvári 1, Szita 1, Ilic Z., Hanusz. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–5. 12. p.: 7–7. 17. p.: 11–11. 21. p.: 13–12. 24. p.: 14–15. 28. p.: 16–17. 33. p.: 20–17. 40. p.: 23–19. 45. p.: 25–22. 48. p.: 28–22. 53. p.: 28–24. 55. p.: 31–25. 58. p.: 33–28
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA

GY

D

V

L – K

Gk 

P

1. Franciaország

4

4

139–122

+17 

8   

2. Németország

4

2

1

1

113–107

+6 

5   

3. MAGYARORSZÁG

4

2

2

119–116

+3 

4   

4. Ausztria

4

1

2

1

108–112

–4 

4   

5. Izland

4

1

3

116–128

–12 

2   

6. Horvátország

4

1

3

116–126

–10 

1   

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik