Címlapsztori: Már merünk nagyobb kockázatot vállalni – Chema Rodríguez

VINCZE SZABOLCS (München)VINCZE SZABOLCS (München)
Vágólapra másolva!
2024.01.12. 06:41
null
„Már merünk nagyobb kockázatot vállalni” (Fotó: Török Attila)
Péntek este játssza első csoportmérkőzését az Európa-bajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatott. Chema Rodríguez szövetségi kapitányt kérdeztük a Montenegró elleni összecsapásról és arról, miben változott ő és a csapat az elmúlt négy évben.



– A két utolsó felkészülési meccsünket Csehország ellen játszottuk. A másodikon nyertünk, mi volt a különbség az elvesztett első találkozóhoz képest?
– Igen, nyertünk, de kezeljük a helyén, csakúgy, mint az elsőt, amelyet elveszítettünk – mondta a Nemzeti Sportnak Chema Rodríguez, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – A különbség leginkább az volt, hogy az elsőre szinte nem is készültünk célzottan, inkább arra igyekeztünk felhasználni, hogy azok a játékosok is pályára lépjenek, akik kevesebbet játszanak a klubcsapatukban, próbáltam mindenkinek kellő játékidőt adni. A második meccsre már úgy készültünk, mintha az Európa-bajnokságon lennénk, jobban is játszottunk.

– Az Eb-nek új kapusokkal és szélsőkkel vágunk neki. Lehet probléma ebből?
– Mindenki tudja, mit jelent, ha Mikler Roland itt van velünk, hiszen minden világversenyen számíthatunk rá, hogy kiemelkedően véd, és meccsenként vagy tizenöt lövést hárít. De sok minden különbözik a megszokottól. Például itt van velünk Fazekas Gergő, így két irányítóval is játszhatunk, nőtt a taktikai repertoárunk, egyre több lehetőség közül választhatunk védekezésben és támadásban. Különböző típusú játékosaink vannak egy-egy poszton, ami többféle játékstílust jelent, ennek köszönhetően, ha szükség van rá, meg tudunk változtatni egy meccset. Ehhez alkalmazkodniuk kell az ellenfeleknek, ami nem könnyű, időbe telik.

Remélhetőleg Máthé Dominik nem fogja vissza magát, és sokszor szétbombázza az ellenfél kapuját (Török Attila)
Remélhetőleg Máthé Dominik nem fogja vissza magát, és sokszor szétbombázza az ellenfél kapuját (Török Attila)

 

– Mennyire hasonlítható össze a válogatott helyzete a 2020-as Eb előttivel, amikor szintén sok újonc szerepelt?
– Akkor szinte csak újoncokkal vágtunk neki a tornának, új helyzet volt az edzőknek és a játékosoknak is – sosem felejtem el a Dánia elleni meccset, hogy már azzal a gárdával mire voltunk képesek. Most már sok akkori újoncról tudom, mire számíthatok tőlük, hiszek és bízom bennük. Már tudom, hogyan kezelik a váratlan helyzeteket, és a velük járó nyomást. A keret is más a négy évvel ezelőttihez képest. Vannak tapasztalt játékosaink, akik ismerik a rendszert, mindent tudnak, sok munkát raknak bele, és nem kell nekik újra elmagyaráznom mindent. Nekik kell a legtöbb energiát mozgósítaniuk, elvégezniük a munka nagy részét, a fiatalok pedig azért vannak itt, hogy segítsenek a csapatnak, amiben csak tudnak, és tapasztalatot szerezzenek.

– Érettebb lett az együttes?
– Sokkal stabilabbak vagyunk, technikailag fejlődtünk, és már merünk nagyobb kockázatot vállalni. Sok időt töltöttünk együtt, több taktikai lehetőségünk van, hiszen négy évet már végigdolgozunk, és számtalan tétmeccsen vagyunk túl. Védekezésben nemcsak a hatos falunk erős, hanem bármikor tudunk nyitottra váltani, és elöl egyre több variációt tudunk játszani. De a legnagyobb erősségünk talán az, hogy már egy meccsen belül is gyorsan képesek vagyunk taktikát váltani, ha a szükség úgy hozza.

– Ön miben változott az elmúlt négy évben?
– Erről a játékosokat is meg kellene kérdezni, de remélem, a személyiségem nem sokat. Most már többet tudok az edzői munkáról, tapasztaltabb lettem, a kézilabda iránti alázatom ugyanúgy megvan. Ahogy az ember egyre többet dolgozik és tanul, akaratlanul is változik a látásmódja és a stílusa, mert egyre több impulzus éri, egyre több dolgot próbál ki.

 

– Hangsúlyozta, a csapat csak Montenegróra és az első meccsre koncentrál. De azért csak foglalkozik Szerbiával és Izlanddal, nem?
– A srácoknak nem mondtam, de az elmúlt hetekben minden csoportellenfélre készültünk valamivel, ők nem is tudják, mikor használjuk fel, amit gyakoroltunk. Mi, edzők tudjuk, mit fogunk tenni Montenegró, Szerbia és Izland ellen, de szeretném, ha a játékosok csak Montenegróra koncentrálnának. Nekik most nem kell mással foglalkozniuk. Majd ha azon a meccsen túl vagyunk, ők is törhetik a fejüket a következő akadályon – a dolgok nagyon megváltoznak annak függvényében, hogy az első meccsen nyerünk-e, vagy veszítünk. A papírforma szerint Montenegró gyengébb, mint Szerbia és Izland, ami ugyancsak fontossá teszi az első mérkőzést. Semelyik ellenfél ellen sem lesz annyi időnk felkészülni, mint Montenegró ellen.

– Pénteken mire kell figyelni leginkább?
– A montenegróiak legnagyobb erőssége, hogy kapott gól vagy labdaszerzés után nagyon gyorsan futnak előre, ezért ha betalálunk, nagyon kell figyelni, nehogy gyorsan jöjjön a válasz. A mi erősségünk a csapategység, az, hogy sok variációt tudunk, a játékosaim meg okos srácok. A védelem jól dolgozik együtt a kapusokal, mindháromnak megvan az erőssége, nem aggódom. Az első meccs azért más mindig, mert ilyenkor mindenki ideges kicsit, emiatt nagyobb a nyomás, több játékosomnak pedig nincs tapasztalata az ilyen helyzetekben – és ahogy mi is megnyerhetjük mindhárom csoportmeccsünket, Montenegró is megnyerheti, emiatt olyan nehéz a csoportunk. Ha valakit ki kell emelnem közülük, a kapus Nebojsa Szimicset mondanám, aki ha elkapja a fonalat, bárkinek megnehezíti a dolgát.

A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-KERETE – NÉVJEGYEK ÉS EGYÉNI ÉRTÉKELÉSEK

KAPUSOK
ANDÓ ARIÁN
Bár 2020-ban is ott volt a keretben, első Európa-bajnokságára készül, amelyen minden bizonnyal nagyobb szerepet kap. A kapitány szereti, ha különböző habitusú kapusok vannak a keretben, ő pedig az elmúlt idényben klubjában nyújtott teljesítményével bizonyította rátermettségét.
Született:1996. június 29., Pásztó
Klubja:Balatonfüredi KSE
Magasság/testsúly:189 cm/83 kg
Válogatottság/gól:8/0
Eb-mérkőzések száma/gól:

PALASICS KRISTÓF
Nyár óta Spanyolországban légióskodik, nem ijedt meg a lehetőségtől, sokat fejlődött, és a kapitány úgy látja, ideje a válogatottban is tapasztalatot szereznie. Remek felépítése van a poszthoz, és ha beválnak, Andóval ketten hosszú távra választ adhatnak a kapuskérdésre a nemzeti csapatban.
Született:2002. április 19., Győr
Klubja:La Rioja (spanyol)
Magasság/testsúly:198 cm/105 kg
Válogatottság/gól:4/0
Eb-mérkőzések száma/gól:

BARTUCZ LÁSZLÓ
Évek óta jól teljesít klubjaiban, megérdemelte, hogy visszakerüljön a válogatottba. Ez már a második Eb-je a 2016-os után, a hazai mezőnyben kifejezetten rutinosnak számít, kérdés, hogy a szövetségi kapitány – Mikler Roland hiányában – inkább a fiatalokra épít-e ezen a világversenyen.
Született:1991. november 5., Orosháza
Klubja:Mol Tatabánya KC
Magasság/testsúly:194 cm/105 kg
Válogatottság/gól:13/0
Eb-mérkőzések száma/gól:6/0

JOBBSZÉLSŐK
IMRE BENCE
Palasics, Ilic, Fazekas és a Krakovszki testvérek mellett ő is oszlopos tagja volt a nyári U21-es világbajnokságon ezüstéremig menetelő korosztályos válogatottunknak. A magyar sport két legendás alakja, Imre Géza és Kökény Beatrix fia a Fradiban már régóta bizonyítja, hogy ő az egyik legtechnikásabb fiatal szélső.
Született:2002. október 15., Budapest
Klubja:FTC
Magasság/testsúly:186 cm/74 kg
Válogatottság/gól:3/13
Eb-mérkőzések száma/gól:

KRAKOVSZKI ZSOLT
Másik jobbszélsőnk is élete első felnőttvilágeseményére készül. A NEKA-nevelés az elmúlt másfél szezonban rengeteg játéklehetőséget kapott klubjában, amivel olyannyira sikerült élnie, hogy 2023-ban már Chema Rodríguez is meghívta a nemzeti csapatba, ahol sikerült gólokkal letennie a névjegyét.
Született:2002. július 9., Győr
Klubja:NEKA
Magasság/testsúly:187 cm/85 kg
Válogatottság/gól:7/14
Eb-mérkőzések száma/gól:

JOBBÁTLÖVŐK
ANCSIN GÁBOR
Egyik legrutinosabb játékosunk, aki, ha kell, góljaival lendít a csapat szekerén, ha kell, a védekezésből is kiveszi a részét. A kontinensviadalon Máthé Dominik és Ilic Zoran tehermentesítése lehet a fő feladata.
Született:1990. november 27., Békéscsaba
Klubja:Mol Tatabánya KC
Magasság/testsúly:202 cm/97 kg
Válogatottság/gól:145/314
Eb-mérkőzések száma/gól:23/47

MÁTHÉ DOMINIK
Mindenki sokat vár a kézilabdavilág legnevesebb magyar játékosától, akinek már a jövője is biztos: nyáron Párizsból Kielcébe teszi át székhelyét, vagyis egyik sztárcsapatból a másikba igazol, ám addig még a válogatottban várják tőle a gólokat. Izland ellen két éve győztes gólt szerzett, most is rajta a világ szeme.
Született:1999. április 1., Nyíregyháza
Klubja:Paris Saint-Germain (francia)
Magasság/testsúly:201 cm/108 kg
Válogatottság/gól:40/142
Eb-mérkőzések száma/gól:10/31

ILIC ZORAN
A nyári junior-vb All Star-jobbátlövőjének jót tett, hogy a több játéklehetőség reményében Hamburgba igazolt kölcsönbe. Atletikus képességeit a tavalyi vb-n néhányszor már a válogatottban is megmutatta. Ha megint beleteszi a közösbe azt a tíz gólt, amit előző évben Svédországban, biztosan hasznos tagja lesz csapatunknak.
Született:2002. január 2., Zenta
Klubja:HSV Hamburg (német)
Magasság/testsúly:197 cm/96 kg
Válogatottság/gól:18/20
Eb-mérkőzések száma/gól:

IRÁNYÍTÓK
FAZEKAS GERGŐ
Titkos fegyverünk, aki az egy az egy elleni játékban bárkit képes kicselezni és ziccerbe kerülni. Ezt decemberben a Veszprém ellen a BL-ben is bizonyította, amikor hétszer talált be „anyaegyesülete” kapujába. Az Eb egyik legnagyobb felfedezettje lehet a portugál Francisco „Kiko” Costával együtt.
Született:2003. október 31., Budapest
Klubja:Wisla Plock (lengyel)
Magasság/testsúly:192 cm/86 kg
Válogatottság/gól:11/11
Eb-mérkőzések száma/gól:

HANUSZ EGON
Míg a balátlövőposztról is hatékony Fazekas rengeteget egy-egyezik, addig Hanusz sokkal inkább a klasszikus irányítókra jellemző stílusjegyeket mutat. 2021 óta a Bundesligában pallérozódik, ha felveszi a ritmust, és sikerül jól szerveznie a játékot, tehermentesíteni tudja Lékait.
Született:1997. szeptember 25., Nagyatád
Klubja:TVB Stuttgart (német)
Magasság/testsúly:177 cm/90 kg
Válogatottság/gól:38/63
Eb-mérkőzések száma/gól:3/2

LÉKAI MÁTÉ
Mikler távollétében ő a válogatott csapatkapitánya, ami nem véletlen. Vezérszerepét az elmúlt jó évtizedben többször is bizonyította, most élete egyik utolsó világeseményén még egyszer megmutatná fantasztikus tudását. Reméljük, már Montenegró ellen meglesz az 500. gólja címeres mezben.
Született:1988. június 16. Budapest
Klubja:FTC
Magasság/testsúly:190 cm/89 kg
Válogatottság/gól:166/498
Eb-mérkőzések száma/gól:12/54

BEÁLLÓK
BÁNHIDI BENCE
Az elmúlt években sérülések nehezítették a 29. születésnapja felé közeledő beálló dolgát. Néhány őszi BL-mérkőzésen már láthattunk biztató jeleket, hogy visszakapjuk az egészséges, ereje teljében lévő Bánhidit, aki „nagy károkat” tud okozni az ellenfél védőfalában.
Született:1995. február 9., Győr
Klubja:OTP Bank-Pick Szeged
Magasság/testsúly:207 cm/129 kg
Válogatottság/gól:97/286
Eb-mérkőzések száma/gól:19/61

ROSTA MIKLÓS
2022 és 2023 legjobb férfi kézilabdázója lett itthon, hatalmasat fejlődött utolsó szegedi évében, és Bukarestben is megállja a helyét. Szinte biztos, hogy lesz olyan mérkőzés, amikor nem Bánhidi lesz a kezdő játékosunk a falban. Ráadásul beállóként a hétmétereseket is jó hatékonysággal lövi, ha szükség van rá.
Született:1999. február 14., Győr
Klubja:Dinamo Bucuresti (román)
Magasság/testsúly:203 cm/110 kg
Válogatottság/gól:49/126
Eb-mérkőzések száma/gól:10/6

SIPOS ADRIÁN
Veszprémből távozása óta valósággal kivirágzott Németországban. Védekezése letisztult, 19 meccsen alig 21 kiállítása és egy piros lapja volt 20 blokkolt lövés mellett, ráadásul támadásban is bizonyította, hogy a gólszerzéssel sincs gondja: 27-szer talált a kapuba az őszt a 4. helyen záró német topcsapatban.
Született:1990. március 8., Szombathely
Klubja:MT Melsungen (német)
Magasság/testsúly:198 cm/108 kg
Válogatottság/gól:66/28
Eb-mérkőzések száma/gól:10/1

SZÖLLŐSI SZABOLCS
Chema Rodríguez húsz játékost visz ki az Eb-re, de a meccskeretbe csak 16-ot nevezhet. Négy beálló van a keretben, így szinte biztos, hogy egyikük kimarad. Közülük Szöllősi tűnik a leginkább nélkülözhetőnek, de ő sem érdemtelenül lesz ott a többiekkel, ráadásul más stílusú beálló, mint Bánhidi és Rosta.
Született:1989. január 28., Gyula
Klubja:Dabas KC
Magasság/testsúly:194 cm/101 kg
Válogatottság/gól:98/112
Eb-mérkőzések száma/gól:14/10

BALÁTLÖVŐK
BODÓ RICHÁRD
Nagy lövéseire és bombagóljaira ezúttal is hatalmas szükség lesz, hogy a beállóknak több helyük legyen a rá kilépő védők mögött. Bánhidival a páros kapcsolatukat évek óta csiszolják Szegeden, aminek ezúttal is láthatjuk majd a gyümölcsét.
Született:1993. március 13., Mátészalka
Klubja:OTP Bank-Pick Szeged
Magasság/testsúly:203 cm/117 kg
Válogatottság/gól:96/293
Eb-mérkőzések száma/gól:12/36

LIGETVÁRI PATRIK
Ősszel Ludovic Fabregas és ő a világ egyik legjobb hármas védőpárosát alkotta Veszprémben, amiből következik, hogy a nemzeti csapatban is főként a védekezés lesz a feladata. Ha Chema váratlant szeretne húzni, akkor 4-5 percekre fenn hagyhatná támadásban is, góljaival megzavarhatná az ellenfelet.
Született:1996. február 13., Várpalota
Klubja:Telekom Veszprém
Magasság/testsúly:203 cm/110 kg
Válogatottság/gól:85/86
Eb-mérkőzések száma/gól:13/20

SZITA ZOLTÁN
Amikor Juan Carlos Pastor nem tette őt ki a szélre, általában ő szerezte a mérkőzés első góljait. Ezt a receptet jó néhány alkalommal láthattuk már, először a 2020-as Eb-n, ahol nagyon jól működött ez a taktika. Szegeden ismét balátlövőként számolnak vele, és végre újra jó formában van.
Született:1998. február 10., Veszprém
Klubja:OTP Bank-Pick Szeged
Magasság/testsúly:196 cm/92 kg
Válogatottság/gól:61/142
Eb-mérkőzések száma/gól:10/29

BALSZÉLSŐK
BÓKA BENDEGÚZ
Sokan alábecsülik Bóka szerepét az elmúlt évek világeseményein, pedig rendre sok gólt tesz bele a közösbe. A 2023-as vb volt élete legjobb nagy tornája, amit 34 góllal zárt. Nehéz helyzetből is képes bevinni a labdát és betalálni, gyorsan indul, és a befutásai is veszélyesek.
Született:1993. október 2., Veszprém
Klubja:Balatonfüredi KSE
Magasság/testsúly:195 cm/85 kg
Válogatottság/gól:70/176
Eb-mérkőzések száma/gól:10/22

KRAKOVSZKI BENCE
Tornaújoncként lehet, hogy őt sem látjuk sokszor, de Tatabányán az ősszel bebizonyította, hosszú távon ő lehet a megoldás a balszélsőposztra. 52 gól a bajnokságban, 20 gól az Európa-ligában, ráadásul ellenfeleink kapusai sem ismerhetik őt annyira, mint az előző vb-n reflektorfénybe kerülő Bókát.
Született:2002. július 9., Győr
Klubja:Mol Tatabánya KC
Magasság/testsúly:187 cm/84 kg
Válogatottság/gól:7/14
Eb-mérkőzések száma/gól:

SZÖVETSÉGI KAPITÁNY
José María „Chema” RODRÍGUEZ VAQUERO
Nagyon jól ismeri a válogatottat és a magyar játékosokat, egy hullámhosszon van velük, taktikailag felkészült. Tavaly jól vette az akadályokat a válogatottal, nyolc közé jutott a világbajnokságon, és a csapat magabiztosan nyerte meg az Eb-selejtezőcsoportját. Rendre jól forgatja a keretet, az évek alatt kialakított egy magot, de mindig épít be fiatalokat, nem fél pályára küldeni őket, az Eb-n is bátran nyúl majd az újakhoz kapus- és szélsőposzton. Nincs okunk kételkedni benne.
Született:  1980. január 5., Palencia (Spanyolország)
Klubjai edzőként:  Magyarország (másodedző, 2019–2022), SL Benfica (portugál, 2020–2023), Magyarország (2022–)

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (2024. január 10–28., Németország)
CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Düsseldorf – nyitó forduló, Berlin):
Franciaország, Németország, Észak-Macedónia, Svájc
B-csoport (Mannheim): Spanyolország, Ausztria, Horvátország, Románia
C-csoport (München): Izland,Magyarország, Szerbia, Montenegró
D-csoport (Berlin): Norvégia, Szlovénia, Lengyelország, Feröer
E-csoport (Mannheim): Svédország, Hollandia, Bosznia-Hercegovina, Grúzia
F-csoport (München): Dánia, Portugália, Csehország, Görögország

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 12., péntek, 20.30:
Magyarország–Montenegró
Január 14., vasárnap, 20.30: Magyarország–Szerbia
Január 16., kedd, 20.30: Magyarország–Izland

A csoportok első két-két helyezettje jut tovább a kontinensviadal középdöntőjébe.
A középdöntők helyszínei: Köln (A–B–C-ág), Hamburg (D–E–F-ág)
Elődöntők, helyosztók, döntő: Köln

Olimpiai selejtező: 2024. március 14–17.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik