Van miről beszélni! – Papp Bálint jegyzete

Öt hét volt hátra a dán–norvég–svéd közös rendezésű, olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság rajtjáig, amikor a hazai sportági szövetség által rendezett utánpótlás-konferencián sportújságíró-kollégákkal beszélgetve (okoskodva?) azt mondtam: ha a magyar válogatott az ideálisnak tűnő csoportjából és a középdöntős ágról nem tud olyan helyezést kiharcolni, ami ötkarikás selejtezőt ér jövő tavasszal, nincs miről beszélni.

Hát most van miről beszélni!

Például arról, hogy bár az első öt mérkőzés után eldőlt, a Golovin Vlagyimir által irányított együttes az eredeti célként kitűzött negyeddöntőbe nem juthat be, de más eredmények szerencsés alakulása miatt (ha ezen múlik, mindig jöjjön az a fránya matek!) esélyt kapott arra, hogy az utóbbi években mumussá előlépő horvátok elleni hétfői győzelemmel mégis kiharcolja az olimpiai kvalifikációs tornarészvételt – kiharcolta. Elképesztő szívvel és küzdőszellemmel, hatalmas lelki- és akaraterővel.

Például arról, hogy a magyar csapat végre nem az utolsó húsz percben bukott el egy sorsdöntő mérkőzést, többgólos előnyről, hanem a kritikus hajrában fordított, többgólos hátrányt ledolgozva.

Például arról, hogy Montenegró és Svédország ellen úgy tűnt, nincs igazi vezéregyéniség, aki hátára venné a csapatot és megoldásaival átlendítené társait a hullámvölgyeken. A hétfői csata utolsó harmadában viszont bejöttek a taktikai változtatások és a nagyszerű egyéni teljesítmények mellett nagybetűs csapatként harcolva is jelesre vizsgáztak Böde-Bíró Blankáék.

A fontosabb célt – jó adag szerencsével is, ezt se hallgassuk el – teljesítette a válogatott, tovább küzdhet az ötkarikás álmokért, ami kalapemelést érdemel. Az önfeledt öröm, az abszolút jogos és indokolt ünneplés közben beszéljünk azért arról is, hogy így is maradhat hiányérzet a svédországi szereplés, a hullámzó játékkal elért tizedik helyezés után. Vb-n legutóbb tíz évvel ezelőtt, Szerbiában jutott be a legjobb nyolc közé női válogatottunk, Eb-n is csak kétszer (2014-ben és 2018-ban) a szintén Szerbiában szerzett 2012-es bronzérem óta. Az ideit is beleszámolva az elmúlt négy vb-n európai riválist ötször győzött le (2017-ben a lengyeleket és a cseheket, 2021-ben a szlovákokat és a cseheket, most a horvátokat), míg 11-szer alulmaradt (a norvégok, a svédek, a franciák, a spanyolok, a montenegróiak, a románok, a németek, a dánok és a svédek ellen). Márpedig egy európai vetélytárssal az ötkarikás kvalifikációs tornán is meg kell küzdeni, a vb utolsó meccsének utolsó percei azonban bőven adhatnak ehhez muníciót.

2023. december 11. hosszú évekig emlékezetes dátum lesz a magyar női szakágban. Reméljük, 2024. április 14. is az lesz – csak hogy az olimpiai selejtezőtorna utolsó fordulója után is legyen miről beszélni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!