Női kézi-vb: A hideg futkosott a hátamon, amikor a kispadról láttam Zsófi esetét – Böde-Bíró Blanka

Vágólapra másolva!
2023.12.07. 20:10
null
Böde-Bíró Blanka (középen) reméli, Szemerey Zsófinak nem lesz súlyos sérülése
Mint beszámoltunk róla, a magyar női kézilabda-válogatott 30–20-ra legyőzte Szenegált a világbajnokság középdöntőjében. A mérkőzés utáni értékelésekben mindenki aggódva beszélt Szemerey Zsófi súlyosnak tűnő sérüléséről, amellett, hogy kiemelték, milyen fontos volt egy magabiztos győzelemmel kijönni a Montenegrótól kapott pofonból.

Míg a magyar válogatott játékosaira vártunk a Scandinaviumban, Szemerey Zsófi mankóval hagyta el a csarnokot, és a kórházban várja az MRI-vizsgálatot. Amint friss hírünk lesz az állapotáról, beszámolunk róla.

GOLOVIN VLAGYIMIR: AMIT ELTERVEZTÜNK, A LÁNYOKKAL, SIKERÜLT VÉGREHAJTANI A PÁLYÁN

– Voltak rövidebb hullámvölgyek a félidők vége felé, de összességében magabiztosan nyert a válogatott. Mennyire elégedett a látottakkal?
– Amit elterveztünk a lányokkal, sikerült végrehajtani a pályán – mondta a meccs után Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Húsz perc alatt mindössze két gólt kaptunk, ami szerintem kiváló. A megbeszélteket betartottuk, tudtuk, hogy a védekezésből indulnunk kell, gyors gólokat lőttünk. Volt olyan szakasz, hogy egymást követően háromszor is a kapufát találtuk el, de az a legfontosabb, hogy ez sem vette el az önbizalmunkat.

– Tudatosan cserélt kevesebbet ezen a mérkőzésen, és várt ki a félidők hajrájáig?
– Azért is alakult így, mert próbáltuk kitolni azoknak a játékidejét, akiknek jól ment. Ezt alapból így terveztük. Ezúttal Töpfner Alexandra maradt ki a keretből, emiatt a jobb szélen Győri-Lukács Viktóriát próbáltuk pihentetni védekezésben.

– Szerencsétlenül jött ki a kapuscsere, hiszen Szemerey Zsófi alighogy beállt, fél percen belül súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. Mit lehet tudni az állapotáról?
– A szenegáli játékos elakadt Zsófiban, akit sajnos úgy néz ki, hogy elveszítettünk. Reménykedem, hogy nem így lesz, még nem tudjuk a pontos diagnózist, de biztos, hogy megsérült. Jelenleg az orvosi stáb foglalkozik vele.

A HIDEG FUTKOSOTT BÖDE-BÍRÓ BLANKA HÁTÁN

Úgy tűnik, mintha az ág is húzná a kapusainkat. Szikora Melinda és Janurik Kinga már a vb előtt kidőlt, most meg Szemerey Zsófiért aggódhatunk.
– Ha valaki, akkor én tisztában vagyok vele, milyen egy súlyos térdsérülés – válaszolta a cspatkapitány Böde-Bíró Blanka a magyar újságíróknak az interjúfolyosón. – A hideg futkosott a hátamon, amikor a kispadról láttam Zsófi esetét, remélem, az ijedtség nagyobb volt, mint a valós gond.

– Összességében simán nyertünk Szenegál ellen, mit adhat ez nekünk a folytatásra?
– A Montenegrótól kapott pofon után fontos volt, hogy most hatvan percen keresztül dominálni tudjunk. Akadt ugyan gyengébb időszakunk, de addigra már olyan magabiztos előnyre tettünk szert, hogy ez a néhány hiba belefért. Az összes meccsünk megmutatta, hogy akkor tudunk eredményesek lenni, ha a védekezésünk stabil, ezért sokat gyakoroltuk. Örülök, hogy támadásban a rontások ellenére sem torpantunk meg, hanem bátran mentünk előre. A legutóbbi meccs után lényeges volt, hogy ne féljünk a hibától, mert a játék része.

Szombaton a svédek következnek, majd hétfőn a horvátok. Felkészült rá, hogy esetleg a rutintalanabb Bukovszky Annával kell megoldaniuk a hátra levő két mérkőzést?
– Az utolsó szalmaszálig bízom benne, hogy nem lesz Zsófinak súlyos sérülése. Ha mégis úgy hozza az élet, hogy ketten maradunk Annával, azt a helyzetet kell megoldanunk. De most még nem szeretnék vele foglalkozni.

Győri-Lukács Viktória remekül játszott (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Győri-Lukács Viktória remekül játszott (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

Talán ezzel a győzelemmel végleg túl tudtuk tenni magunkat a Montenegró elleni mérkőzésen. Sajnálom, hogy legutóbb nem úgy ment nekem sem a játék, ahogy magamtól is elvártam – nyilatkozta Klujber Katrin, a magyar válogatott jobbátlövője, aki kilenc gólig jutott. – Az elejétől kezdve működött, amit megbeszélünk. Nagy tempót diktáltunk, mert tudtuk, ha jól járatjuk a labdát, abból a szélről sok helyzet lesz. Zsófi sérülésénél mindenki megijedt, de már csak pár perc volt hátra a mérkőzésből, most azonban aggódva várjuk a híreket. Láttuk, hogy nyertek a horvátok, így a saját kezünkben van a sorsunk.”

Örülünk a nagy különbségű győzelemnek, ugyanakkor szomorúak vagyunk Zsófi sérülése miatt. Mindig szörnyű, amikor elveszítjük egy társunkat, de még bízunk a jó hírekben. Az volt a legfontosabb, hogy az elejétől kezdve keményen beleálljunk a meccsbe, és mutassuk meg, hogy fel tudunk állni a vereségből. A svédek és a horvátok ellen is nyerni kell, mert nem bízhatjuk magunkat másokra. Mindent meg fogunk tenni érte, de kőkemény csaták lesznek még a helyezésekért. Ha megőrizzük a hitünket és a jókedvünket, akkor jó meccseket tudunk játszani” – értékelt Márton Gréta, a magyar válogatott balszélsője.

‚Nagyon örülök, hogy ekkora győzelmet arattunk, és bízom benne, hogy ezt a formát a következő kettőre is átvisszük – mondta az M4 Sportnak Szöllősi-Schatzl Nadine, aki elárulta, hogy csapatépítő játékokkal próbáltak túllendülni a Montenegró elleni fiaskón. – Könnyű gólokat tudtunk szerezni. Remélem, így folytatjuk.”

„Nagyon boldog voltam, hogy ennyi helyzetem volt, de remélem, a következő meccseken jobb százalékban fogom kihasználni őket – mondta Győri-Lukács Viktória, aki így is öt góllal zárt. Nagyon jó játékosok voltak az ellenfélnél, ám kicsit talán fáradtabbnak tűntek. De komolyan vettük őket.”

Hozzáfűzte, hogy a Montenegró elleni pofon után jól tudják, hogy nem szabad többet hibázniuk.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (DÁNIA, NORVÉGIA, SVÉDORSZÁG)
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ
I. CSOPORT (GÖTEBORG)
MAGYARORSZÁG–SZENEGÁL 30–20
(14–8)
Göteborg, 2693 néző. V: Ku Bon Ok, Li Sze Ok (dél-koreaiak)
MAGYARORSZÁG: BÖDE-BÍRÓ 1 – GYŐRI-LUKÁCS 5, KLUJBER 9 (7), VÁMOS P. 4, Bordás 1, Kuczora 2, SZÖLLŐSI-SCHATZL 5. Csere: Szemerey (kapus), Papp N., Füzi-Tóvizi, Debreczeni-Klivinyi 1, Albek, Pásztor N., Simon P., Márton G. 2, Juhász Gréta. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
SZENEGÁL: TOUBISSA – Dapina 3, Keita 2, Fall 2, N'diaye 1, Sy, Cissokho 3. Csere: Sall, Sene (kapusok), SAGNA 8 (1), D. Camara 1, Kamdop. Szövetségi kapitány: Yacine Messaoudi
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–1. 10. p.: 5–2. 21. p.: 11–2. 27. p.: 12–7. 37. p.: 19–10. 41. p.: 22–12. 53. p.: 24–18. 56. p.: 27–18
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 7/7, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Yacine Messaoudi:
– Szomorúak vagyunk, mert a sok hiba miatt veszítettünk. Az egész mérkőzés alatt nem voltunk kellően határozottak és erősek. A szélső lövéseknél, védekezésben nem voltunk elég feszesek, de jól harcoltunk, voltak szép megoldásaink hét a hét, és hét a hat ellen is.

A CSOPORT TÖBBI CSÜTÖRTÖKI MÉRKŐZÉSÉN
Montenegró–Horvátország 25–26 (13–13)
Svédország–Kamerun 37–13 (16–5)

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 3 3 85–48 +37 6
2. Montenegró 3 2 1 74–55 +19 4
3. MAGYARORSZÁG 3 2 1 87–64 +23 4
4. Horvátország 3 1 1 1 65–69 –4 3
5. Szenegál 3 1 2 60–78 –18 1
6. Kamerun3344–101–570
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik